Naponta 9 ember hal meg diabéteszben

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint 2030-ra 366 millió, azaz közel dupla annyi cukorbeteg él majd a világon, mint az ezredfordulón, és a diabétesz lesz a hetedik leggyakoribb halálok a Föld népességének körében. Pedig az egészséges táplálkozás és napi 30 perc, közepesen intenzív testmozgás már jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy megelőzzük a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását – így a diabétesz okozta vakságot, végtag-amputációt, veseelégtelenséget és a cukorbetegek 50-80%-át végzetesen érintő szív- és érrendszeri megbetegedéseket is.

Az egészséges étrendre a terhesség alatt, illetve kisgyermekkorban is kiemelt gondot kell fordítani, hiszen kutatások igazolják: a fogantatástól számított első 1000 nap táplálkozása nagyobb befolyással bír a felnőttkori népbetegségek – például a diabétesz – kialakulására, mint az örökölt génállomány. Jelenleg minden tizedik magyart érinti az 1-es vagy 2-es típusú cukorbetegség, és egyre több nő szenved terhességi cukorbetegségben is.

A diabétesz következtében elhunytak számát tekintve hazánk rendkívül rosszul áll az Európai Unióban: Ciprus, Ausztria, Portugália és Horvátország után nálunk a legmagasabb a 100 000 főre jutó halálozások száma (évente 3245-en halnak meg Magyarországon a cukorbetegség miatt, ami azt jelenti, hogy mindennap 9 újabb ember veszti életét). A női áldozatok számát tekintve szintén az ötödik helyen állunk, a magyar férfiak halálozási aránya pedig a hatodik legmagasabb az EU-ban – míg a nők esetében ez javuló tendencia, a férfiaknál szignifikánsan romló.

Sajnálatos tény, hogy napjainkban már az elhízott gyermekek körében is egyre gyakoribb az eredetileg 30 év felettieket fenyegető, 2-es típusú diabétesz. Ellentétben az inzulintermelés hiánya miatt kialakuló, autoimmun eredetű 1-es típusú cukorbetegséggel, a 2-es típusnál a genetika mellett döntő szerepet játszik az egészségtelen életmód is. Az 1-es diabétesz esetén a szervezet elpusztítja az inzulintermelésért felelős hasnyálmirigysejteket, a 2-es típusnál viszont inzulinrezisztencia áll fenn (a szervezet által termelt inzulin már nem tudja megfelelően csökkenteni a vércukorszintet).

Abdomen Subcutaneous Insulin Syringe Pen Injection Vaccination

A legtöbb beteget érintő két típus mellett, sajnos egyre több nő szenved terhességi cukorbetegségben is. Az ő esetükben a terhesség alatti megváltozott hormonműködés miatt csökken a glükóz-tolerancia – bár a terhességi cukorbetegség nem jár fájdalommal, a szokottnál magasabb vérnyomást és súlygyarapodást okozhat a kismamánál, a 24. hét előtt pedig vetéléssel, később koraszüléssel is végződhet. Az átmeneti betegség magas születési súlyt, és a baba belső szerveinek megnagyobbodását is okozhatja.

A Kelet-Magyarországon élők egészségesebbek

A Duna cukorbetegség szempontjából is kettéosztja az országot: a három legrosszabb helyzetben lévő régió mindegyike a Dunántúlon található. A diabétesz a dél-dunántúli régióban szedi a legtöbb halálos áldozatot, több mint kétszer annyit, mint az ebből a szempontból legjobb eredményekkel rendelkező Észak-Alföldön. A regisztrált cukorbetegek száma viszont 1999 és 2011 között épp Észak-Alföldön emelkedett a leginkább (mintegy 140%-kal), a kevésbé jó helyen álló közép-magyarországi régióban csak 79%-kal nőtt a páciensek száma. A vizsgált időszakban a teljes lakosságra nézve 125%-kal emelkedett a diabétesszel regisztráltak aránya, de míg a nőknél ez a mutató 90%, addig a férfiak esetében ismét látványosan rosszabb, 105%.

„A megelőzésben óriási szerepet játszik a fogantatástól számított három esztendő, megfelelő étrenddel nagymértékben csökkenthető a népbetegségek, így a Magyarországon minden tizedik embert érintő cukorbetegség, az elhízás és a kardiovaszkuláris megbetegedések kialakulásának kockázata. Ezért hívtuk életre az Első 1000 nap programot, mely szakmai tudásmegosztással és széleskörű társadalmi felvilágosítással járul hozzá a hosszú, egészséges élethez, és megfelelő támogatást, valamint tájékoztatást biztosít a szülőknek.”  – mondta el Dr. Takács István, a Magyar Primer Prevenciós Orvosi Egyesület elnöke.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.