Cukorbetegség – Évi 4000 amputáció

1 500 000 cukorbeteg, 100 000 cukorbeteg lábszárfekély, évi 4000 amputáció – hozzávetőlegesen ezek a számok jellemzik jelenleg hazánkat.

A cukorbetegség korunk egyik leggyorsabban és legszélesebb körben terjedő betegsége, amelynek szövődményei rendkívül súlyosak, akár halálosak is lehetnek.

Világszerte november 14-én ünneplik a Diabétesz világnapját. Hazánkban jelenleg körülbelül 800.000 regisztrált diabéteszes él, de a fel nem ismert betegek száma is legalább ennyi, tehát összesen másfél millió magyar szenved a betegségben.

Az elmúlt 3 évben 23 százalékkal nőtt az egyes típusú, míg 21 százalékkal a kettes típusú cukorbetegek száma világszerte. 2025-re a betegség már 333 millió főt érinthet, miközben egyre gyakrabban fordul elő fiatalok körében is.

Az egyes típusú cukorbetegség főleg gyerekeknél és fiataloknál jelentkezik, és jelenlegi ismereteink szerint nem lehet megelőzni. A kettes típusú diabétesz azonban egyértelműen a helytelen életmód következménye – a nem megfelelő táplálkozás, a mozgás hiánya okozza kialakulását. Riasztó tendencia, hogy a régebben csak idősebbek körében kialakuló kettes típusú diabétesz is egyre inkább megfigyelhető fiataloknál is.

cukorbetegseg%252822%2529

A diagnosztizált cukorbetegeknek fokozottan oda kell figyelniük életvitelükre. A diéta, a mozgás, illetve egyes típusú cukorbetegeknél az inzulin, kettes típusúaknál a gyógyszerek szedése elengedhetetlen.

A cukorbetegeknek kiemelt gondot kell fordítaniuk lábukra, annak megfelelő tisztántartására, ápolására, hiszen őket fokozottan veszélyezteti a lábszárfekély kialakulásának veszélye. Hazánkban ez körülbelül 100.000 főt érint és évente 4000 lábat kell amputálni emiatt.

Ennek elkerülése érdekében fontos betartani az orvos tanácsait, valamint hangsúlyozottan figyelni a lábhigiéniára. Naponta langyos vízben kell lábat mosni, majd puha törölközővel finoman megtörölni a lábat. Pamut zokni és kényelmes cipő viselése javasolt, a mezítláb járást, a láb napoztatását és a forró vizes fürdőt kerüljük!

cukorbetegseg27Ezen kívül fontos, hogy évente vizsgáltassuk meg lábunkat. Már hazánkban is elérhető olyan vizsgálat, amely szöveti oxigénszint mérővel és lézerdopplerrel méri a láb keringési állapotát, és a két eredményt együttesen vizsgálja.

Ha található seb a lábon, és bár a sebkörnyék vérellátása nem megfelelő, de a vér oxigénszállító képessége jó értéket mutat, a lábszárfekély még gyógyítható.

Természetesen saját magunk is vizsgáljuk meg naponta lábunkat, és bármilyen elváltozás jelentkezésénél forduljunk orvoshoz!
A sebek, fekélyek visszaszorítását jó eséllyel segíti a túlnyomásos oxigénterápia.
A kezelés lényege, hogy a páciens a normál légköri nyomás 2,5-szeresén 100%-os oxigént lélegzik be, melynek hatására a szervezet oxigénszintje 20-szorosára emelkedik.

Ennek eredményeként a láb olyan területein is beindul a vérkeringés, ahol előtte rossz volt, vagy akár meg is szűnt, ezáltal a nehezen gyógyuló sebek állapota javul, az oxigén direkt baktériumölő hatása pedig fertőtleníti a sérült területeket.

„Sok cukorbeteg nem szán elég figyelmet lába védelmére, nem vizsgáltatja rendszeresen lábsebeit, így azok fekéllyé alakulnak, ami már csak speciális terápiákkal gyógyítható. Számos betegünk számára a hiperbár oxigénterápia jelenti az utolsó kapaszkodót az amputáció előtt – mondta el Dr. Szolnoki Nikolett, a Hiperbar Centrum orvosigazgatója. „Tapasztalataink szerint minden harmadik amputációra ítélt láb megmenthető lenne a kezeléssel.”

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.