A fogunkra van írva a diabétesz?

A fogorvosi vizsgálatok segíthetnek a diabétesz járvány feltartóztatásában, mert a szűrővizsgálatok olyan betegeket is diagnosztizálhatnak, akik nem tudnak bajukról.

A Journal of Dental Research szaklap júliusi számában megjelent tanulmányukban a Columbia Fogorvostudományi Egyetem kutatói arról számoltak be, hogy a fogorvosi vizsgálatok segíthetnek a diabétesz járvány feltartóztatásában, mert a szűrővizsgálatok olyan betegekben is kimutathatják a diabéteszt vagy a diabéteszt megelőző állapotot, akik még nem tudnak betegségükről.

„A fog körüli (periodontális) betegségek a cukorbetegség korai szövődményei lehetnek, és az Egyesült Államokban a felnőttek 70 százaléka legalább egyszer részt vesz fogászati szűrővizsgálaton” – állítja Dr. Ira Lamster, a tanulmány vezető szerzője. „A korábbi kutatások csak az általános orvoslás környezetében vizsgálták a diagnosztikai lehetőségeket, a fogorvosi eredmények szerepének egyáltalán nem szenteltek figyelmet.”

diabetesz_a_fogakon1

A kísérlet során a kutatók 600 felnőttet toboroztak egy észak-manhattani fogászati klinikán. A páciensek közül körülbelül 530 rendelkezett legalább egy diabétesz kockázati tényezővel. Az alanyok periodontális vizsgálaton és hemoglobin A1c teszten estek át.

Kiderült, hogy ebben a kockázatnak kitett populációban két egyszerű fogorvosi paraméteren (hiányzó fogak száma és a mély periodontális tasakok százalékos aránya) alapuló egyszerű algoritmussal hatékonyan megállapítható, hogy a páciens diagnosztizálatlan diabéteszben vagy diabéteszt megelőző állapotban szenved. Az A1c teszt jelentős szerepet játszott, és tovább javította az algoritmus teljesítményét.

Az eredmény a kutatók szerint azért jelentős, mert a cukorbetegség korai kimutatása régóta az egészségügyi kutatások középpontjában áll, mivel a korán megkezdett kezelés megakadályozhatja a súlyos szövődmények kialakulását. A diabéteszt megelőző állapotban szenvedő betegek viszonylag egyszerű életmódbeli változtatásokkal megakadályozhatják a cukorbetegség teljes kifejlődését. Az eredmények egy egyszerű diagnosztikai módszert kínálnak, amely minden fogászati rendelőben elvégezhető.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.