Jobb a magas sarkú, mint a futócipő?

Kérem szépen, a magassarkú cipőknek megannyi hátránya van, ám fény derült a legnagyobb előnyére: a magassarkú jobb, mint a futócipő!

A hipermodern, párnázott, lábboltozat stabilizáló és bokatámogató megoldásokat felvonultató futócipők egy tanulmány szerint, nem is olyan jótékony hatásúak ízületeinkre és lábunkra nézve, mint gondolnánk. A PM&R (az Amerikai Mozgásszervi Gyógyászat és Rehabilitációs Akadémia szaklapja) 2009. év végén megjelent számában jelent meg az a tanulmány, amelynek szerzője, a Virginiai Egyetem szakembere, Dr. D. Casey Kerrigan.

Az általa folytatott vizsgálatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a futócipők – legalábbis a jelenleg piacon lévő változataik – nagyobb terhelést jelentenek az ízületek számára, mintha viselőik inkább mezítláb futnának.

A futás és a gyaloglás ismerten nagy nyomást gyakorol az ember ízületeire, amelyeken ennek következtében kialakulhat akár ízületi kopás is, amely óriási fájdalomhoz vezet, hiszen a csontfelületek között elvékonyodó, elkopó porc, már nem tölti ki a csontok közötti hézagot, így a csontfelületek egymáson mozdulnak el.

labak23

A szakemberek éppen ezért azt tartják fontosnak, hogy a lábbelik kialakítása, legyenek azok hétköznapi használatra, vagy sportolásra tervezett cipők, mindenképpen olyan legyen, amivel minimálisra csökkenthető az ízületekre nehezedő nyomás.

A korábban a magas sarkú cipők kapcsán kutatásokat végző amerikai szakember, azért döntött a futócipők mozgásszervi elváltozások szemszögéből végzett vizsgálata mellett, mivel azok, hasonlóan a magas sarkú cipőkhöz, szintén megemelik a sarok elhelyezkedését a mezítláb előforduló pozícióhoz képest.

A kutatásokban végül 37 nő és 31 férfi vett részt, akik rendszeresen, legalább 24 km-t futottak hetente. A résztvevőket arra kérték, hogy laborkörülmények között egy futópadon fussanak a megszokott futócipőjükben, majd később mezítláb is.

A vizsgálatok során a résztvevők egyes testrészeire helyezett jelzők helyzetét kamerákkal rögzítették, a futópad pedig olyan kialakítású volt, amely mozgás közben azt is érzékelte, milyen erők nehezedtek az ízületeikre, illetve, azok milyen irányúak voltak.

sportcipo2

Az eredmények azt mutatták, hogy a térdre, a csípőre és a bokára ható nyomaték jóval nagyobb volt akkor, amikor a résztvevők futócipőben mozogtak, összehasonlítva a mezítláb végzett mozgás hasonló adataival. A legkomolyabb eltérést a térdeknél mérték, ahol a futócipős nyomaték 38%-kal volt magasabb a mezítlábas adatokhoz képest.

Ez az adat azért meglepő, mert a magas sarkú cipőt viselő nők esetében ez a nyomatéknövekedés 20-26%-ot tesz ki. A kutatók ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a mezítláb futás még így is komolyabb kockázatot jelent, mert az ember alkotta felületek, amelyeken sportolunk nem képesek elnyelni azokat az erőket, amelyek az ízületeinkre nehezednek sportolás közben.

Az amerikai kutatást vezető Dr. Kerrigan azt tanácsolta, hogy a futók kerüljék az egyre divatosabb mezítlábas futást, és inkább fussanak olyan cipőben, amit kényelmesnek találnak, hiszen a cipők, ha bizonyos modern megoldásaik nem is kifejezetten előnyösek, más sérülésektől mindenképpen jól védik a lábat.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.