A törzsizom okozza a derékfájást?

A törzsizmok jelentik az alsó- és felső testet összekötő lánc legerősebb láncszemét. A hétköznapi tevékenységektől kezdve, a legösszetettebb sportokig, minden mozdulat kivitelezésében részt vesznek ezek a központi izmok.

A törzsizomzat több izomból tevődik össze, ezek a hasizmok, a csípő és a medence izmai, valamint a hátizmok egy része. Szerepük a törzs stabilizálása. Ha a törzsizomzatunk gyenge, vagy túl kötött, számos mozdulatot nem tudunk megfelelően végrehajtani, sőt a karjainkat és lábainkat sem tudjuk tetszőlegesen mozgatni.

Érdemes tehát karbantartani ezen izmokat, ráadásul edzésükkel növelhető a stabilitás és az egyensúly is. Így csökkenthető az elesések és a sportolás, vagy egyéb tevékenység következtében fellépő sérülések kockázata. Összefoglalva: a megfelelően erős, rugalmas és kiegyensúlyozott törzsizomzat jelenti gyakorlatilag az összes mozgás alapját.

Napi rutin tevékenységek

Amikor lehajolunk valamiért, bekötjük a cipőnket, hátrapillantunk, ülünk egy széken, de még az egy helyben állás is olyan mindennapi mozdulatok, amelyek a törzsizomzatra támaszkodnak. Ezeket természetesnek vesszük egészen addig, amíg nehézkessé, vagy fájdalmassá nem válnak.

Munkához köthető feladatok

Emelések, forgások és az állás mind a törzsizmokra támaszkodik, de az ülőmunkát végzők is erőteljesen igénybe veszik ezen izmaikat. Az egész napos számítógép előtt ülés, gépelés, telefonálás meglepően merevvé és fájdalmassá tehetik a hátizomzatot, különösen, ha nem elég erősek a megfelelő egyenes tartáshoz. Fontos időnként pihenőket is beiktatni, amikor felállunk a géptől!

munka55

Egészséges hát

A derékfájás olyan súlyos, sőt néha kínzó probléma, amely az emberek többségénél nagy eséllyel jelentkezik valamikor élete során. A megfelelő gyakorlatokkal elérhető, hogy a törzsizmok erősek, ugyanakkor rugalmasak legyenek, ez pedig csökkentheti a derékfájás megjelenésének valószínűségét. A hátfájás enyhítésére is gyakran javasolnak a törzsizmok erősítésére szolgáló gyakorlatokat, a gyógyszeres és fizikoterápiás kezelés mellett.

Sport és egyéb testmozgás

Az ütős sportok, a kerékpározás, futás, evezés, úszás, és számos egyéb sport mozdulatainak alapja a törzsizomzat. A szexhez is erős és rugalmas izmok szükségesek.

Házimunka, kertészkedés

Lehajláskor, ha valamit felemelünk, cipelünk, a fejünk fölé helyezünk, de még a porszívózás, törölgetés, és felmosás közben is csupa olyan mozdulatot teszünk, melyek a törzsből indulnak, vagy azon keresztül futnak.

hat3

Egyensúly és stabilitás

A törzsizmoknak köszönhetően vagyunk képesek felegyenesedve járni, tetszőleges irányba mozogni, egyenetlen terepen is megtartani az egyensúlyunkat, és képesek vagyunk egy helyben egyensúlyozni egy pici ponton is. Ezekből pedig az következik, hogy az elesések kockázata a törzsizmok erősítésével csökkenthető.

Helyes testtarts

A görnyedt testtartáshoz a törzsizomzat gyengesége is hozzájárul, pedig az egyenes tartás jó megjelenést kölcsönöz, és magabiztosságot sugároz. Megelőzhető a porckorongok kopása, és a megfelelően mély lélegzet vételhez is elengedhetetlen.

Láthattuk, hogy mennyi mindenben nehezebb annak a dolga, akinek a törzsizomzata gyenge, kötött és nem elég kiegyensúlyozott. Bár a törzsizmok erősítése mindenképpen fontos, nem tanácsos ezt csupán a hasizmokra korlátozni! Ha a törzs többi izma nem elég erős, akkor sem a sérülésveszély csökkentése, sem a fizikai teljesítőképesség növelése nem lehet eredményes.

Az izmos hashoz szükséges a fölötte lévő zsírréteg csökkentése megfelelő diétával, és aerob testmozgással, valamint az egész törzsizomzatot megmozgató gyakorlatok rendszeres végzése.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.