Ne edd csúnyára a bőröd!- bőrproblémát okozó ételek

A szépség belülről fakad – tartja a mondás, és milyen igaz, főleg, ha rájövünk: milyen nyomot hagy bőrünkön egy-egy elfogyasztott étel.

Könnyen habzsolunk be olykor ezt-azt, s bár közben eszünkbe jut, hogy talán nem a legegészségesebbet választottuk, nem sokat törődünk vele.

Bizonyos élelmiszerek azonban nemcsak egészségtelenek, de a bőrünkön is „meglátszanak”, különféle krónikus problémákat okozva.

A bőrproblémák és az egészségtelen élelmiszer közötti összefüggés vitatott – az azonban bizonyos, hogy amit elfogyasztunk, az hatással van egészségünkre és a bőrünk milyenségére is. Vannak ételek, melyeknek pattanásokat köszönhetünk, ráncokat, esetleg ekcémát és pszoriázist. Ha tehát egészséges és fiatalos arcot szeretnénk, jobb utánanéznünk, tápláló és megfelelő élelmiszereken élünk-e.

Foto:123rf.com

A már-már közellenségnek számító finomított szénhidrátok állnak az első helyen – köztük elsősorban az édességekre gondolunk, süteményekre és egyebekre, melyek mellőzik a fontos tápanyagokat, így a rostot, a B-vitamint, vasat. Fehér lisztben és cukorban gazdagok ellenben, fokozzák az androgén férfihormon termelését – mindez oda vezet, hogy bőrünkön megszaporodnak a pattanások.

Fot:123rf.com

A túlzott cukorfogyasztás okozta probléma ott kezdődik, hogy glikolizáció indul el, vagyis a szénhidrátok a fehérjéhez kapcsolódnak. A bőr kollagén nevű alkotórésze a test fehérjéinek 40 százalékát alkotja. Ha a glikolizáció hatással van a kollagénre, a bőrre kiülnek a negatív hatások.

Legyen szó akár, fáradt, fényér vesztett arcbőrről, vagy pattanásokról, egy könnyed gyümölcsös – mézes, almás – arcpakolás, mint házi praktika megoldást jelenthet.

Házi praktika – Mézes-almás arcpakolás pattanások ellen

A sós élelmiszerek esetében ugyanez a helyzet. A sós ropogtatnivalók kétségtelenül finomak, de legközelebb kétszer is meggondoljuk, leüljünk-e egy tál sós chips-szel a tévé elé. A túl sok nátrium ugyanis hasonló hatással van a bőrre, mint a telített zsírok. A bőrön duzzanatok keletkezhetnek és veszít rugalmasságából.

Fotó: 123rf.com

Bőrünknek elegendő oxigénre van szüksége, hogy egészséges működését fenntartsa. Ez ugyanis elősegíti a kollagén, az elasztin és más szükséges elemek termelődését. A zsírok azonban csökkentik az oxigén mennyiségét a sejtekben, elsősorban a bőr sejtekben.

A cukor ezen felül blokkolja a linolsav – melynek funkciója a bőrápolás – áramlását. A linolsav létfontosságú esszenciális zsírsav, a sejtfalak alkotója.

Foto:123rf.com

A kutatók a tejtermékeket is azok az élelmiszerek közé sorolják, melyeknek fogyasztása nem feltétlenül előnyös a bőr szempontjából, hangsúlyozván, hogy a tej is androgén hormonokat tartalmaz, melyek dihidrotesztoszteron hormonokká alakulnak át, és hozzájárulnak a fokozott faggyútermelődéshez. A szakértők szerint a joghurt a bőrre nézve jobb választás.

A szénsav és a koffein ugyancsak a pattanások és ráncok megjelenését segítik elő – rossz hatással vannak a bőrre a cukros, szénsavas üdítők, az édesítőszerek, a koffeines italok, a nátrium benzoát pedig bőrkiütéseket is okozhat. A koffein emellett felemeli a stressz szintünket, és mint tudjuk, a stressz is kiütközhet a bőrön.

A mértékletes alkoholfogyasztásnak előnyei is vannak, a bőrre nézve azonban számos negatív hatással rendelkezik. Az alkohol kitágítja a véredényeket, elszínezi a bőrt, ráncokat okoz, rongálja a hajszálereket, valamint ront a helyzeten, ha valaki a rosacea nevű bőrelváltozásban szenved. Vigyázzunk a bőrünkre!

https://napidoktor.hu/cikk/60.142/Tejtermek-kaloria-tablazat

Forrás: https://napidoktor.hu/index