Napsugártól szépülnek a szeplősök?

Míg egyeseket beborítanak a szeplők az első meleg napsugarakkal, addig mások bőrén egy darab sem jelenik meg. Vajon mi ennek az oka?

Akiknek csupán néhány apró pötty rajzolódik ki az arcukon, ritkán aggódnak a szeplőik miatt. Sokkal inkább zavarja azokat, akiknél jól látható és nagy bőrrészt borít be ephelides, vagyis szeplő. Általában a világosabb bőrűeknél jelennek meg a halványabb sárgás-barna színű foltok, és többnyire a tavaszi napsütés csalogatja elő a téli álmot alvó szeplőket.

Miért jelennek meg a szeplők?

A sötétebb pöttyök oka, hogy a bőr egyes részein több pigment van, amik szeplők formájában jelennek meg a felszínen. Elsősorban a világosabb bőrű, vörös és szőke hajú embereknél alakulnak ki a 2-4 mm átmérőjű, kerek jelek. Fedheti az arcot, orrot, homlokot, vállakat, illetve bármelyeik testrészünket, amit huzamosabb ideig ér a napfény. A strandolás, barnulás pedig még inkább előcsalogathatja az apró szeplőket, amik így egyre sötétebbekké válnak.

Szépséghiba, vagy szexepil?

Azok, akik nem szeplősödnek, sokszor irigykednek másik arcbőrön sorakozó apró pöttyök miatt. Míg ők éppen a szeplők miatt érzik magukat frusztráltnak. Arról azonban nem szabad elfeledkezni, hogy a tökéletes többnyire unalmas. Pont attól válunk mássá, különlegessé és felejthetetlenné, ha a csak rajtunk megfigyelhető szépséghibáinkat elfogadjuk és sokkal inkább szexepilként kezdjük kezelni azokat.

szeplő

Eltávolíthatóak?

Az egyediség néhányan szívesen megszabadulnának az arcukat, vállukat beborító világosbarna pontocskáktól. Erre egyelőre azonban kevés módszer létezik. Ha ragaszkodunk a szeplők eltávolításához, kezelőorvosunkat felkeresve kérhetjük az adott terület bőrének hámlasztását. Többnyire szublimátot használva végezhető a kezelés, de kizárólag csak szakemberek által. Az eljárás otthoni alkalmazása szintén nem ajánlott, mivel arcbőrünk érzékeny felszínét akár károsíthatjuk is a kémiai oldatokkal.

Lézerfény és krémek

A szeplők megjelenése lecsökkenthető, ha tavasztól nyár végéig rendszeresen védőkrémekkel kenjük a kényes területeket. A piacon már külön a szeplős bőrre kifejlesztett krémek is kaphatóak, tehát azok, akiket bosszantanak az apró foltok, élhetnek ezzel a lehetőséggel is.

Emellett válaszható a lézeres eltávolítás módszere is. Ha a végleges megoldás vonzóbb a számunkra, mindenképpen ajánlott felkeresni bőrgyógyászunkat, vagy más illetékes szakrendelést, ahol részletes felvilágosítást kaphatunk minden további lehetőségről.

Forrás:


Egy válasz