Hogy maradjon bőr a képünkön..

Reményt kínál az őssejtterápia a halálos bőrbetegségben szenvedőknek, ám a gyógymód nem veszélytelen.

Egy amerikai tanulmány szerint a csontvelőből származó őssejtek átültetése segíthet egy jelentős károsodással járó, általában végzetes bőrbetegség kezelésében. Az őssejtek ritka változata ugyanis képes a bőrbe vándorolni és kijavítani a károsodást. Az eredmények más bőrbetegségek gyógyításában is felhasználhatóak lesznek.

Az epidermolysis bullosa (EB) elnevezésű bőrbetegség ritka, örökletes kórkép, amelyet a kollagén fehérje génjében létrejövő mutációk okoznak. Az EB-ban szenvedőknél már a mindennapi tevékenységek hatására is hólyagok képződnek, amelyek lehámlanak. Megnő a fertőzések és az agresszív bőrrák kockázata, súlyos esetekben a betegek nem érik meg a negyvenedik évüket. Ameddig élnek, fájdalmaik vannak és semmit nem tudnak csinálni, amit az egészséges emberek mondta Dr. John Wagner, a Minnesota Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője. Számukra nincs remény.

Állatmodelleken végzett előzetes kísérletek arra utaltak, hogy a csontvelőben található őssejtek képesek lehetnek bőrsejtekké alakulni és kijavítani a betegség okozta károsodásokat. Ennek igazolására Wagner és munkatársai hat gyermeknél végeztek csontvelőátültetést. Az egyik gyermek belehalt a kilökődésbe, de a többi öt állapota jelentős javulást mutatott.

gyerekek01

Saját szemünkkel is látni lehet a javulást- nyilatkozta Wagner. Az átültetés után csökkent a hólyagképződés és javult a sebgyógyulás. A bőrből vett szövetminták azt mutatták, megkezdődött az eddig hiányzó kollagén termelése. Emellett a betegek életminősége is javult, a gyermekek most már képesek csúszdázni és ugróasztalon ugrálni, amely korábban elképzelhetetlen lett volna.

Bár a kezelés nem hoz teljes gyógyulást, minden apró javulás jó hír a betegek és a családtagok számára. Azonban a kutatók csak az EB egyik formájában próbálták ki az őssejtterápiát, miközben a betegségnek körülbelül 20 változata létezik, 14 gén mutációja által. Wagner és munkatársai jelenleg a betegség más formáiban vizsgálják a kezelés hatását.

Mivel a csontvelőátültetés nem veszélytelen, a kezelési formát csak olyan súlyos esetekben ajánlják, amikor igen rossz az életminőség és rosszak az életkilátások. A kutatók abban reménykednek, hogy eredményeik azt jelentik, a felnőtt őssejtek is képesek más sejttípusokká alakulni.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.