A lágyvíz nem enyhíti az ekcémát

Bár egyes vélemények szerint a kemény víz kiválthatja a viszkető, kellemetlen érzésekkel járó atópiás ekcémát, egy új brit tanulmány felfedezte, hogy a víz lágyítása egyáltalán nem enyhíti a tüneteket.

“Habár az eredmények elkeserítőek a jövőbeli kezelési lehetőségek szempontjából, a kísérlet nagyon tiszta üzenettel bír” – írta Hywel Williams, a Nottinghami Egyetem bőrgyógyász-epidemiológusa. “A lágyított vizet használó és a kontrollcsoport tagjainak állapota egyforma mértékben javult, az ekcéma objektív felmérése alapján.” A 6 hónapos és 16 év közötti gyermekeket vizsgáló tanulmányt a vízlágyító iparág egyik képviselőjével karöltve végezték el. Az eredményekről a PLoS Medicine számolt be.

Az ekcéma enyhe formája száraz, kivörösödött, viszkető bőr tüneteivel jelentkezik. Súlyosabb esetben a bőr berepedezhet, vérezhet is. A betegség negatívan befolyásolhatja az alvást és az életminőséget. Az iskolás gyerekek 20 százaléka, illetve a felnőttek közül minden 12. szenved tőle. A kutatók szerint néhányan úgy vélik, hogy a kemény víz ront a helyzeten, mert sok benne a kalcium és a magnézium, így több szappant használnak az emberek, mely fokozza a bőrirritációt. Ennek ellenőrzésére a kutatócsoport 159 közepes és súlyos ekcémában szenvedő gyermek otthonába szereltetett be vízlágyító rendszert. Összehasonlításként 164 olyan otthont is vizsgáltak, ahol nem működött hasonló berendezés.

shutterstock_701766491

Három hónappal a készülékek behelyezése után a kutatók azt tapasztalták, hogy az érintett gyerekeknek semmilyen előnyük nem származott belőle. “Nagyon örültünk volna, ha egyértelműen javított volna az állapotukon, de nem így lett, ezért szembe kell néznünk az igazsággal.” – mondta Williams. Ennek ellenére sok szülő döntött úgy a tanulmány végeztével, hogy megvásárolja a vízlágyító berendezést, és nagyon fontos belátni azt is, hogy a készülék más előnyökkel is bírhat a családok számára.

„Ez nem csak a reggeli fontosságát bizonyítja, hanem azt is, hogy érdemes bölcsen választani.” – idézte a Daily Express a Newcastle Egyetem táplálkozástudományi professzorát, Chris Sealt.  –„Azok, akik gabonapelyhet reggeliznek, kevesebb zsírt, telített zsírt és cukrot fogyasztanak, mint a többiek, akik így kisebb mennyiségű fehérjéhez, vashoz és vitaminhoz és kalciumhoz jutnak hozzá.”

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.