VeseKonszenzus

Sikeres szakmai programmal zárult szombaton a Magyar Nephrologiai Társaság 28. Nagygyűlése Egerben.

A tudományos seregszemle két legfontosabb eseménye: Korányi Sándor Díjjal tüntették ki Tulassay Tivadar professzort, valamint a Társaság hivatalosan is megerősítette a Nemzeti Vese Programmal való szoros együttműködés szükségességét.

„Minden nefrológus érdeke, hogy minél kevesebb végállapotú beteggel találkozzunk, ezért óriási van szükség megelőző programokra illetve a már kezelés alatt álló vesebetegek edukálására, ellátásuk folyamatának optimalizálására ” – fogalmazta meg a magyar belgyógyász-nefrológus szakma legfontosabb célját dr. Reusz György professzor, a Magyar Nephrológiai Társaság elnöke.

Több mint 400 belgyógyász-nefrológus gyűlt össze október utolsó hétvégéjén az egri Hotel Parkban, hogy a vesebetegségek megelőzéséről, a felismert betegség kezeléséről, a végstádiumú vesebetegek művese ellátásáról és a transzplantációval kapcsolatos feladatokról cseréljen eszmét.

v%2525C3%2525ADz48013

A Nagygyűlés Korányi Sándor Díjjal, a Magyar Nephrologiai Társaság legrangosabb elismerésével tüntette ki dr. Tulassay Tivadar professzort, a Semmelweis Egyetem rektorát, a vese kutatása és a vesebetegségek kezelése terén folytatott több évtizedes szakmai munkája elismeréseként. A Nagygyűlésen a Társaság tiszteletbeli tagjává választották a torinói Rosanna Coppo professzort, az olasz nefrológus társaság elnökét, aki sokat tett a magyar és olasz nefrológus szakma együttműködéséért.

A szakmai program mellett a Nagygyűlés másik jelentős eseménye az a bejelentés volt, mely szerint a Magyar Nephrologiai Társaság fokozza a Nemzeti Vese Programhoz kapcsolódó aktivitását, és Programirányító Bizottságot hoz létre a Nemzeti Vese Program szakmai célrendszerének kidolgozásához és a vesebetegség elleni küzdelem szakmai alapú stratégiai irányításához.

Dr. Wittmann István professzor, a Szakmai Kollégium nefrológiai tagozatának elnöke a Nemzeti Vese Program kapcsolódó hosszú távú stratégiája kapcsán kiemelte: „a betegekkel és a szakemberekkel folyamatos kommunikációra, azaz érthető beszédre van szükség, ez nagyon sokat segíthet a vesebetegségek felismerésében és kezelésében.” A professzor szerint a Nemzeti Vese Programnak mindenekelőtt olyan alapkérdésekre kell válaszolni, hogy mit vár a szakma a kormányzattól, az orvos-szakmától és a civil szférától, és meg kell fogalmazni azt is, hogy e területen mit tehet az egyén, a család saját egészsége megőrzése érdekében.

c5ixkwhy

„Nagyon fontos számunkra, hogy a Nagygyűlés eredményeként a Magyar Nephrologiai Társaság tagsága, a magyar nefrológusok közössége ilyen széles körben is megerősítette elkötelezettségét a Nemzeti Vese Program mellett. Olyan működési modellt sikerült kidolgozni, amely nagymértékben hozzá fog járulni a Program szakmai beágyazottságának fokozásához, és társadalmi hasznosságának növeléséhez” – fogalmazott Fazekas Mária, a Nemzeti Vese Program szóvivője

A májusban útjára indított Nemzeti Vese Program jelentős eredményeket ért el a társadalom figyelmének felhívása és a vesebetegséggel küzdő emberek tájékoztatása kapcsán, a következő hetekben és hónapokban a kialakult széles körű szakmai és társadalmi konszenzus felhasználása egy hosszú távú, fenntartható Cselekvési Terv megvalósítása érdekében. Az aktív programalkotó munka első eredményeiről, a jövő évi tervekről az elképzelések szerint a következő hetekben tájékoztatják a közvéleményt a szakemberek, a Nemzeti Vese Program és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyi Államtitkársága által tartott közös sajtótájékoztatón.

Forrás: