Védd a csontod belülről is!

Az Egyesült Államokban Hollywood-i sztárok kampányolnak évek óta a tejivás mellett. Nem véletlenül, hisz a csontritkulás, bár az idősebbek betegsége, tenned már most is kell ellene!

Csontjaink is követik az életkor különböző szakaszainak változásait. A csontsűrűség csontjaink ásványi anyag tartalma 25-30 éves korunkig növekszik, majd elérve a maximális csonttömeget, ezt követően folyamatosan csökkenni kezd. A csontritkulás következtében a csontok terhelhetősége, a szervezet ellenálló képessége gyengül, így a gyakran jelentkező fájdalmakat a későbbiekben törések követhetik.

A betegség nem megállítható, vagy gyógyítható, de időben történő gondozásba vétellel, megfelelő kezelésekkel, helyes táplálkozással, valamint mozgással a tünetek enyhíthetők, és a folyamat lassítható, mondta Dr. Lajos Éva ortopéd szakorvos.

Legfontosabb a megfelelő mennyiségű kalcium bevitele, amely főként a tejtermékekben, de például a szardíniában, a brokkoliban, a sárgarépában, a káposztában, és a mogyoróban is megtalálható. Kerüljük azonban a kalciumot gyorsan lebontó ételek és italok túlzott fogyasztását, mint a kávé vagy az alkohol. Továbbá a dohányzás is meggyorsítja a lebontási folyamatot.

egeszseges_hajert_katt3

A kalcium felszívódásában, beépülésében segít a D vitamin, amely főként a gabonafélékben és tejtermékekben található meg. Mivel a megelőzésben fontos szerepe van a sok mozgásnak, a legjobb, ha mindezt szabad levegőn tesszük. Fogyasszunk továbbá olajos magvakat, gyümölcsöt, zöldséget, hiszen a bennük található magnézium is segíti a kalcium felszívódását.

“A betegség  megfelelő táplálkozással és helyes életmóddal megelőzhető, vagy kialakulása késleltethető. A DEXA vizsgálattal a problémás területek, mint az ágyéki gerinc, alkar, csípő, és akár az egész test csontjainak sűrűségét és ásványi anyag tartalmát is megvizsgáltathatjuk, így egyénre szabottan kiszámítható a 10 éven belüli combnyaktörés kockázata.”

A vizsgálat javasolt mindenkinek, aki betöltötte a 30. életévét, változó korba lépett, csontritkulása van, cukor-, máj- vagy vesebetegségben szenved, vagy pajzsmirigy zavarral küzd tette hozzá a doktornő.

Forrás: