„Az év praxisa a Kárpát-medencében"

Tavalyi sikere után az Országos Alapellátási Intézet hagyományt teremtve második alkalommal hirdeti meg pályázatát, mely „Az év praxisa a Kárpát medencében” nevet viseli.

Ahogyan az idei pályázat elnevezése is mutatja, nemcsak a hazai, hanem a határon túli magyar orvosok és munkatársaik jelölésére is számítanak. Mert ezzel is jelezni szeretnék az összetartozás és a közös munka örömét.  A Duna Televízióval karöltve szeretnének lehetőséget teremteni a Kárpát medencében élő magyarság számára, egymás kultúrájának, életének jobb megismerésére, egymás elfogadására, a partneri kapcsolat kialakítására a kölcsönös tisztelet jegyében. „Bízunk abban, hogy pályázatunk segítségével valamennyien érzékenyebbé válhatunk a másik problémái, körülményei iránt.„ olvasható a megújult  portálon.

„Az év praxisa a Kárpát medencében” pályázat, a páciensek szemszögéből láttatja a helyzetet, azaz pályázat alulnézetből. A beteg ugyanis pontosan tudja, hogy ki az, aki igazán törődik vele, aki odafigyel rá, ki az, aki valóban gondozza, segít megelőzni a betegségeit, és hozzájárul az egészségének megőrzéséhez, vagy helyreállításához. A toplistán szerepelni elismerés a díjazottak számára, s egyben inspiráció lehet minden háziorvos számára.

Bár a tavalyi kiírásban a három legtöbb szavazatot elnyert praxis díjazása szerepelt, a zsűri a beérkezett javaslatok tartalma és a tömeges internetes szavazó miatt úgy határozott, hogy a legtöbb voksot begyűjtő első 10 praxist hirdeti nyertesnek. A sok- sok életmentő,vigasztaló, a betegbe lelket öntő  történetet láttán, no meg  hogy hányan ültek a számítógép elé, hogy nemcsak  tollal, hanem klaviatúrával is  kifejezzék hálájukat, idén is 10 praxis nyeri majd el a díjat  határon innen, és 10 praxis a határon túl.  Csak jelzésként: az abszolút győztes első helyezett tavaly 55.839 szavazattal került az élre.

shutterstock_186779441

„Az év praxisa a Kárpát medencében„ nyitó sajtótájékoztatóján április 18 -án B. Király Györgyi főszervező hangsúlyozta,hogy a szervezők számára nagy öröm,  hogy nemcsak a „celebek”, hanem azok a „névtelen harcosok” is reflektorfénybe  kerülhetnek ezzel a pályázattal, akik  semmi mást nem tesznek, csak tisztességesen, becsülettel, jó szakmai tudás birtokában teszik a dolgukat határon innen és túl.

Majd bemutatta az orvosokból és jeles közéleti személyiségekből álló zsűrit – Dr. Balogh Sándor, Bakonyi Péter, Dr. Béres József, Buczkó Imre ,  Dr. Farsang Csaba, Dr. Hajnal Ferenc,Dr. Hubert János, Dr. Kásler Miklós, Dr.  Lenkefi Ida, Csák József, Berszán Lajos, Békés Itala –  akik   javaslatot tesznek majd a díjazottakra. A díjat azok az orvosok és nővérek kaphatják meg, akik szakértelmükkel és empátiájukkal egyaránt kivívják betegeik bizalmát, együttműködését.

Balogh Sándor ötletgazda, az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója hangsúlyozta, hogy a háziorvosok-, akik praxisaikban maguk is celebek, – igaz, teljesen más értelemben- is olyan elismerést kapnak ettől a pályázattól,  amely visszhangra talál. Ez az elismerés azért is fontos, mert hit és bizalom nélkül még kiváló szakmai körülmények mellett sem lehet gyógyítani. –

Az egészségügyben mi háziorvosok próbáljuk elindítani a betegeinket, és nem mindegy, hogy a beteg egy kacifántos és drága utat jár be, vagy egy racionálisabb, olcsóbb és a beteg számára hasznosabb utat. Ezek a döntések mindenkit megviselnek, ezért borzasztóan fontos az elismerés, aminek  mi egy nagyon picike szeletét próbáljuk biztosítani a kollégák számara.. Ma már akkora az orvos vándorlás Európa országaiban, hogy bizony a határon túli magyarok számára is fontos a színvonalas ellátás.

orvos56

Bakonyi Péter a Duna Televízió program igazgatója elmondta, hogy szívesen állnak olyan kezdeményezések mellé, amelyek az összmagyarságnak szólnak, sokat nyomott a latba, hogy Kárpát-medencei versenyről van szó. A Duna Televízió ideológiája, hogy a határokat- amennyire csak lehetséges- le kell bontani a lelkekben.

Az EU nagyban segíti a határon túl élő magyarokat abban, hogy hazajárhassanak, s hogy mi is átjárhassunk hozzájuk, de ahhoz, hogy a lelkekből is eltűnjenek azok a bizonyos határok, pont ilyen kezdeményezések kellenek – „Az év praxisa a Kárpát medencében” egyrészt egy hasznos és jó irányba terelő versenyszellemet sugall, ráadásul még az összmagyarság lelkületét is javítja. Mi a nemzet televíziójaként  ezért is álltunk mellé. – emelte ki .

Berszán Lajos atya,  a gyimesfelsőloki  Árpádházi Szernt Erzsébet  Római Katolikus Gimnázium alapító igazgatója, a zsűri erdélyi tagja, 800 kilométert  vezetett , hogy  részt vehessen a sajtótájékoztatón. A Magyar Örökség díjas plébános pontosan tudja, hogy milyen áldozatos munkát végeznek a háziorvosok, mert az iskolának is van kollégiuma,és ott is jelentkeznek a gyerekek, hogy itt fáj, ott fáj,  és jó, hogy van hová telefonáljon az ember,  van kitől segítséget kérjen. – Talán lelkesítően hat  ez a pályázat azokra a gyerekekre, is, akik az iskolánkból  Marosvásárhelyre , az orvosi egyetemre jelentkeznek- mondta.

Béres József a Béres ZRt elnöke , a pályázat egyik támogatója  úgy véli, hogy az egészség valamennyiünknek úgy kell, mint a szeretet, vagy egy falat kenyér.  Ehhez való relációnk történelmi, hisz ha jó atyám küzdelmét is ideszámítom, azt lehet mondani, hogy fél évszázada azért dolgozunk, gondolkodunk, hogy elsősorban a betegségek területén valamit letegyünk a magyarok asztalára, főleg a k Kárpát medencében. Természetesen minden állampolgárnak a saját háza táján kell söprögetnie, az egészség megőrzésében is így van. Ebben mindenkinek nagy az egyéni felelőssége – hiszen az életmódunk határozza meg az egészségünket.

shutterstock_690393913

A magyar nép kullog az egészsége után, sokszor akar fölszállni az egészség szekerére, amiről lemarad „Felháborító adatokat sorolt arról, hogy  hány orvos hagyja el az országot, akiket a mi adóforintjainkból képezünk ki drága pénzért,  miközben az egészségügy  ezer sebből vérzik. Az orvos szerepe óriási, a mostani helyzet se a betegnek, se az orvosnak, se az országnak nem jó. Ebben a kontextusban lehet értékelni a díjat. Még ha ez egy csepp is csupán a megoldások tengerében, akkor is fölemeli azokat az orvosokat, akik a nehézségek ellenére helyt állnak, emberségből, erkölcsből, tudásból példát mutatnak. Egy díj nem fogja megváltani a világot, de jó példát mutat, és a jó példákra nagy szükség van.”

Kásler Miklós professzor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója két mozzanatot emelt ki. Az egyik az egészségügy és általában az értékek totális válsága, a másik az együvé tartozás  a Kárpát-medencében.”Tamási Áron azt mondta, hogy azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. A Kárpát-medencében vagyunk otthon, és Berszán atyával beszélgetve legalább 3-4 közös ismerőst találtunk, mire én azt mondtam, hogy milyen kicsi az ország.„

Majd azzal folytatta, hogy az ember és  a nemzet, aki elveszti a gyökereit, elveszti az identitását, az erkölcsét, nem alkalmas arra, hogy társadalmat képezzen, és abban valamit a köz javára produkáljon.  A XX században a magyar értelmiséget legalább ötször lefejezték, mi maradtunk, de húsz év óta folyamatosan veszítjük el a legjobb elméket. Minden, ami az értékek helyreállítását szolgálja,  rendkívül hasznos, és rendkívül fontos, és az orvos társadalom tekintélyének és presztízsének  helyreállítása  is Nemzeti szempontból létfontosságú  kérdés,  hogy Erdélyben is, Felvidéken is, Kárpátalján is megmaradjanak a gyökerek,  hiszen olyan hajtások nőhetnek, amik visszaállíthatják  azt az ezer éves tradíciót, ami megszabta a Kárpát-medence minőségét. Ebben látom „Az év praxisa a Kárpát medencében" díj jelentőségét.

shutterstock_10789684

Békés Itala Kossuth díjas színművésznő  a  háború előtt volt gyerek, és mivel egy Kosztolányi vers jutott eszébe a jóságos doktor bácsiról, hát elmondta. „A doktor bácsi áldott, aranyember” kezdte  a verset. – Nekem van egy háziorvosom, hasonlít rá.  Sajnálom a háziorvosokat, hogy nem tudnak eleget foglalkozni a beteggel, mert rengeteg adminisztráció hárul rájuk. Az életben az egyik legfontosabb dolog a háziorvos- lelki társ, mert az egész ember személyiségét kell ismernie, mert akkor tudja, hogy mi bajom van, ha átlát rajtam. Én ezért támogatom nagyon ezt a pályázatot.

Dr. Lenkefi Ida az EGIS belkereskedelmi igazgatója – a nyertesek másik támogatója-  szerint  nagyon nagy siker volt a tavalyi   pályázat. A háziorvosokon óriási teher van, ugyanakkor óriási lehetőség van a kezükben. Általában arra gondolunk, hogy gyógyítaniuk kell, de nem csak gyógyítani, hanem megőrizni a rájuk bízott betegek egészségét, ezért nagyon fontos lenne a prevenció.  Az elismerés, amit tavaly láttunk a betegek részéről: igazi jutalom, olyan mint a színházban a taps a háziorvos számára. Azt a gondoskodást, amivel a betegek felé fordulnak: ők nagyon meghálálják. Én szeretném, ha minél több ilyen sikertörténet látna napvilágot ,  és minél többen kapnának elismerést, mert nagyon megérdemlik, hiszen igazán kemény körülmények között dolgoznak.

Buczkó Imre festőművész két festményét ajánlotta fel az első helyezetteknek. „A cél rendkívül nemes és fontos, én nagyon átérzem, mert koromnál fogva én is egy kiváló háziorvos szolgálataira kényszerülök néha-néha- szerencsére nem túl gyakran. Még az egyetemi éveimben kettős tanulmányokat folytattam, részben a műszaki egyetemen, részben a képzőművészeti főiskolán, ez azt eredményezte, hogy túlerőltettem magam: és majdnem megvakultam. Találtam egy kiváló orvost, aki szinte napra megjósolta hogy én hogy fogok javulni, így is történt. Ez a második ok, hogy átérzem az orvosi hivatás fontosságát, és szívesen ajánlom fel a festményeimet."

shutterstock_7751779

A pályázat támogatói az oklevelek mellé értékes ajándékokat ajánlottak fel. Buczkó Imre festőművész két alkotása talál majd gazdára. A Béres Zrt. jóvoltából 10 orvos száz-százezer forint értékben vásárolhat orvosi  műszert, diagnosztikai  eszközt.  Az EGIS Gyógyszergyár 5 hazai és 5 határon túli, azaz 10 orvos továbbképzését, belföldi konferencián történő teljes részvételének költségét biztosítja, amit gyárlátogatással is összeköt.  Az Innomed Medical Zrt. felajánlása révén 2 EKG,  valamint  3db vérnyomásmérő és 3db vércukorszintmérő talál felhasználóra.

Az Integramed Kft a laborleletek elektronikus visszacsatolásához szükséges 5 db szoftvert ajándékoz : szintén száz-százezer forint értékben. A rátóti Rex Clinic Hotel pedig „Fiatalodj Széll Kálmán kastélyában" ajándékcsomagot, azaz  6 napos anti-aging kúrát  adományoz   a határon túli nyertesnek és partnereinek, összesen 4 fő számára. A szervezők várják a páciensek  történeteit  2011 november 30-ig, hogy az Országos Alapellátási Intézet jutalmazhassa a legkiválóbb orvos- nővér teljesítményeket! A pályázat keretében a neves közéleti szereplőkből álló zsűri és a látogatók , szavazatai alapján választjuk ki azt a 10-10  orvost, akinek odaítélik  az „Az év praxisa a Kárpát medencében!" díjat.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.