VV Laci és a gerincsérv

A Való Világ jogásza Laci, a napokban óriási fájdalommal ébredt, még mosakodni is társai segítettek neki.

VV Laci egyből tudta, régi gerincsérve újult ki, ám amikor némi pihenés után sem lett jobban a szerkesztők úgy döntöttek, jobb, ha egy szakértő vizsgálja meg, ezért kórházba küldték a villa legidősebb lakóját.

Miután megvizsgálták a orvosok, megerősítették a diagnózist: ez bizony gerincsérv. Másnap már vissza is térhetett a Villába, fájdalmai ugyan enyhültek, de teljesen nem múltak el. A kórházban injekciókat kapott a gerince mellett lévő izomba, és pár napos pihentetés mellett enyhülést ígértek az orvosok.

A gerincsérv mozgásszervi megbetegedések közé tartozik, és már éppúgy népbetegségnek számít mint akár az allergia vagy az influenza. E fájdalmak gyakran minden előjel nélkül törnek rá az emberre, ritkább esetben azonban fokozatosan jelentkeznek és tartóssá is válhatnak.

Mitől alakulhat ki?

Bele sem gondolunk igazán, hogy gerincünk mennyire fontos szerepet tölt be életünkben. Bár természetesnek vesszük, valójában egész testünk tartóoszlopa, melyet csigolyák és porckorongok alkotnak. A csigolyák a porckorongok között helyezkednek el, a stabilitást, valamint a rugalmasságot biztosítják. A porckorongok mindegyike egy erősebb külső és egy puha belső részből áll. Ha degenerálódik, akkor a puha rész kitüremkedik, és nyomni fogja a körülötte lévő ideggyököket, mely óriási fájdalmat okozhat.

jmunwwdk480

Kezelés:

Ritkább esetben csupán a műtét segíthet, azonban a legtöbbször elegendőek az otthon alkalmazható alternatív gyógymódok, praktikák: úgy mint a pihenés, a kemény fekhely kiválasztása, és az egyénre szabott gyógytorna.

Egyéb gerincóvó tanácsok:

– A hölgyek ne viselenek egész nap magas sarkú cipőt, mert nagyon megterheli a gerincoszlopot

– Amikor csak lehet járjunk mezítláb

– Nem jó, ha sokáig egyhelyben ülünk. Ha ülőmunkát végzünk, óránként álljunk fel, sétáljunk, nyújtózzunk egyet

– Cipekedéskor ügyeljünk rá, hogy mindkét kezünkre egyforma teher jusson

– Reggel fokozatosan járassuk, melegítsük be ízületeinket

– Mozogjunk legalább heti háromszor

VV Laci állítja, betegsége nem a sportolástól van, ezt több szakértő is alátámasztja, ugyanis egybehangzó vélemények alapján a mozgásszegény életmód éppúgy kiváltója lehet a gerincsérvnek, mint mondjuk a stressz és az idegeskedés. Talán ez történt a VV jogászával is.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.