Patrick Swayze 21 hónapot küzdött!

Kemény és megrázó küzdelmet vívott nemcsak Patrick Swayze, de vele együtt felesége is a rák ellen, ami végül mégis legyőzte a táncos színészt. Lisa Niemi most könyvet adott ki a 21 hónap “másik oldaláról”.

A rákkal folytatott küzdelemről és az utolsó napokról már elolvashattuk azt a könyvet, amelyet felesége segítségével Patrick Swayze maga írt, a The time of my life szinte közvetlenül a Dirty Dancinggel világhírűvé vált színész halálát követően került a könyvesboltok polcára. Most Lisa Niemi egy újabb könyvvel állt a nagyközönség elé, amelyben az azóta eltelt időszakról és a gyász leküzdéséről vall, a 21 hónap minden gyötrelmével és néha örömével együtt.

A legnehezebb a fényképek válogatása volt Lisa számára, végül a kötetbe olyan fotók is bekerültek, amelyeket az özveggyel interjút készítő USA Today című internetes lap úgy kommentált: elég messze állnak egy filmsztárról készült posztertől. "Hosszan és mélyen elgondolkoztam, mielőtt ezeket a képeket betettem volna a könyvbe, mert nem voltam benne biztos, hogy ő (Patrick Swayze – a szerk.) is szeretné. De tudják mit? Ez volt az igazság!" – magyarázta a szerző az időnként talán morbidnak ható képet az ágyban betegen fekvő, már halállal küzdő sztárról.

A 21 hónap alatt, ami a hasnyálmirigyrák diagnosztizálásától a sztár haláláig eltelt, Lisát az a harc tartotta életben, amellyel a gyógyulásért küzdött, a férje életben tartásáért, majd állapota romlásával az ellátásáért, a harc, hogy elhárítsa a szövődményeket. De mindenekelőtt arról a küzdelemről szólt az a közel két év, hogy meg tudja őrizni imádott férje méltóságát a kíváncsiskodó sajtófotósok rohama közepette.

51ultdeb

A híresség 2009. szeptember 14-i halálát követően Lisa úgy érezte, az ő élete is teljesen értéktelenné, sivárrá vált, képtelen volt bármire, gyengének és eredménytelennek érezte minden tettét. Aztán hozzákezdett az íráshoz és ez segített neki újra visszatalálni az életbe. "A legnehezebb a jó dolgok felidézése volt" – mesélte, azt a 2008-as eseményt kiemelve, amelyen megerősítették korábbi házassági esküjüket. "Mert most már igazán tudod, mi az, ami hiányzik."

A könyvvel ugyanakkor nemcsak saját magán akart segíteni, hanem bízik abban, hogy másoknak is erőt ad a hasonló küzdelmekhez. "Ez egy érzelmi döntés volt, azt akartam, hogy újra képes legyek hallani azt a nevet, hogy Swayze" – fogalmazott. De a jegygyűrűt már nem viseli, mert úgy érzi, ez csak a fizikai összetartozás jelképe, és mint ilyen, már nem létezik. "Már nem vagyok házas a testével. A kapcsolatunk sokkal mélyebb."

Amikor pedig a riporter megkérdezte, most hogy érzi magát, Lisa visszanyelte a feltörni készülő könnyeit és mosolyogva felelte: "Jobban. Erősebben. Már kezdem úgy érezni, hogy az életem egy lehetőség. Ez nagyon nagy dolog számomra." Az ünnepek előtt egy hosszabb utazásról hazatérve találta meg a könyve véglegesen elkészült változatát, amelyet a kiadója e-mailben küldött el neki. "Emlékszem arra a pillanatra… Patrick ott volt a szobában. És büszke volt."

Forrás: