Nicole Kidman csontritkulás gyanús

Szörnyű pletyka kapott szárnyra, Nicole Kidman eltitkolt csontritkulásáról kezdtek suttogni.

Nicole Kidman két bordája tört el a Moulin Rouge forgatásán. A színésznő ezt követően döntött úgy, hogy orvoshoz fordul és csináltat egy tesztet, hogy teljesen ki lehessen zárni a csontritkulás lehetőségét, amit a súlyos kalciumhiány okoz. A csontok ennek köszönhetően elgyengülnek, könnyebben repednek és törnek. Kidman kissé túlvállalta magát, már ami a munkát illeti és rendszertelenül evett majd minden nap.

pl53k78p

A csontsűrűség vizsgálatra mindenképpen szükség volt, hiszen ezt a betegséget túlzott fogyás is hamar kiválthatja és Nicole Kidman-ről tudjuk, hogy sikerrel indulhatna a legvékonyabb női filmvászonhősök szobrocskát osztogató versenyén is.

Az oszteoporózis nem az a kórság, amivel bekötött szemmel ildomos játszadozni. Hosszú távon komoly fájdalmat, bénulást, bizonyos esetekben pedig halált okoz. Az Oscarra jelölt anyukának most mindennél jobban figyelnie kell a helyes táplálkozásra és jól is állna rajta az a kevés életmentő plusz kiló.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.