Kirobbanó formába került Ábrahám Edit

Tizenhat év megfeszített munka után pihenésre vágyott Ábrahám Edit. A Barátok közt sorozat egykori sztárjának szüksége volt egy kis befelé fordulásra, hogy egyensúlyba kerülhessen testileg és lelkileg egyaránt. A kortalan színésznőtől sokan kérnek tanácsot, hogy mitől is néz ki ilyen ragyogóan, most elárulja titkát.

Ábrahám Edit maga mögött hagyta a taposómalmot, mert úgy érezte, eltelítődött a munkával, kevés ideje jut a családjára. A színészmesterséggel járó folyamatos tanulást, angol órákra cserélte.

– A Barátok közt sorozatból azért szálltam ki, mert telítve voltam azzal a megfeszített munkával, amiben tizenhat évig vettem részt. Igazából fel akartam töltődni, több időt akartam tölteni a családommal, és azokkal a dolgokkal foglalkozni, amik fontosak a számomra. Elkezdtem angolul tanulni, most már szinkronfeladatokat is vállalok. Egyelőre még nem vetettem bele magamat a munkába, de már új kihívásokra vágyom. Most még inkább arra figyelek, hogy meg próbáljak stressz mentesen élni, sportolok, sokat vagyok a barátaimmal, most azt az életet élem, amit ezelőtt nem tehettem meg – sorolta életmódbeli változását Ábrahám Edit, aki azt vallja: ép testben, ép lélek. A színésznő az ellipszis tréner rajongója lett, noha még csak fokozatosan szoktatja hozzá a szervezetét.

abraham edit1

– A sport lelkileg megerősített. Nagyon sok boldogság hormont termel, arról nem beszélve, hogy az ember fiatalnak érzi magát, a hajlékonyságomat meg tudtam őrizni, és jó erőnlétet ad. Nem olyan régen kezdtem, és szépen fokozatosan kell csinálni, nem szabad megerőltetnem magamat – magyarázta Edit, aki részt vett egy kutatásban, ahol hónapokon át egy gyógynövényt tesztelt.

– Az elmúlt években kicsit elfáradtam, a baktövis viszont feltöltött energiával. A motivációm is megerősödött, mióta részt vettem a T-kutatócsoport programjában. Az ismerőseim azt mondják, hogy sokkal energikusabbnak látnak, és kérdezik, hogy mi a titkom, hogy nem igazán öregszem.  Sokkal jobban bírom a terhelést, fittebb vagyok.  Most már újra vágyom a munkára is – magyarázta Ábrahám Edit, akinek számos ötlet összeállt a fejében a jövőjével kapcsolatban. Legjobban egy saját gyermekműsornak örülne, hiszen unokája még nem született, de gyermekszerető emberként, már hiányolja a gyerekzsivajt maga körül.

– Most már nagyon vágyom arra, hogy újra színházban is dolgozzak. Emellett nézegetek verseket, dalokat, gondolkodom azon, hogy egy önálló műsort is összeállítok. Egy gyermekműsor terve is motoszkál bennem. Nagyon szeretem a gyerekeket, de a saját unoka jöttét nem tudom befolyásolni. Mivel a családban régen volt kisgyerek, és szeretek köztük lenni, ezért is gondoltam egy kicsiknek szóló műsor összeállítására, mert a gyerekektől sok szépet lehet kapni.  Nagyon sok türelem és energia kell ahhoz, hogy a gyerekzsivajban az ember meg tudja hallatni magát, ezért kezdtem el szedni a baktövis kivonatot, hogy energikusabbá váljak – indokolt Edit, aki spirituális emberként minden negatív energiát elutasít, és inkább természetes módon, a növények jótékony hatásával próbálja orvosolni a panaszait.

DSC_6716k

– Elvégeztem egy agykontroll tanfolyamot, mindennek az okát máshogy látom, sokkal pozitívabban gondolkodom, és véletlenül sem szeretnék ártani senkinek. Abban hiszek, ha valaki a lelki életét rendbe teszi, akkor az élet más területén is rendeződni fognak a dolgai. A betegségeknek is lelki okai vannak, az embernek lelkileg is meg kell erősítenie magát. Ha teljesen egyben vagyok, akkor sokkal jobban boldogulok az élet egyéb területein is – emelte ki Edit, aki előző életében orvosként dolgozott.

– Több mint tíz éve elvittek egy látónőhöz, aki azt mondta, hogy előző életemben én voltam az első magyar orvosnő, akit úgy hívtak, hogy Hugonnai Vilma. Valóban érdekel a gyógyászat, de nem gondolkodtam soha azon, hogy arra a pályára lépjek.  Szinte soha nem veszek be fájdalomcsillapítót, inkább a természetes gyógymódokat alkalmazom, teákat iszom és vitaminokat szedek. Többnyire az alternatív megoldásokat keresem meg, ezért vettem részt a T-kutatócsoport munkájában, hogy a baktövis kivonatot kipróbálhassam. Energikusabbnak érzem magam, ami a lelkemre is jó hatással van.

Forrás: