Forgatás közben megsérült Jake Gyllenhaal

Több öltéssel össze kellett varrni Jake Gyllenhaal kezét, mivel megsérült egy akciódús jelenet felvétele közben Hollywoodban.

Jake 11 éves korától, 1991 óta foglalkozik színészettel. Több kisebb szerepben tűnt fel, míg megkapta első főszerepét. Pályafutása 2004-ben fordulóponthoz érkezett, az átlagos nézettségű filmek után végre egy igazi szuperprodukcióban szerepelhetett.

A Holnapután című katasztrófafilmben Samet, a alá temetett New Yorkban rekedt kis túlélő csoport vezetőjét alakította.

jake_gyllenhaal

Az amerikai sztár szóvivője elmondta, hogy Gyllenhaalt csütörtökön kellett kórházba vinni, miután a tükör, amelybe belecsapott, váratlanul eltört, és alaposan elvágta a kezét.

A 32 esztendős színész a Nightcrawler című krimiben szerepel, szabadúszó újságírót alakít, aki szembenéz a Los Angeles-i alvilággal.
Miután néhány órát a kórházban töltött, ahol összevarrták a kezét, Gyllenhaal visszatért a forgatásra. A film felvételei csütörtökön be is fejeződtek.

A korábban forgatókönyvíróként megismert Dan Gilroy rendezésében készült produkciót, amelyben Rene Russo és Bill Paxton is látható, jövőre mutatják be.

Forrás: