Béres Alexandra agyserkentő mozgástippjei

Béres Alexandra a tanév végi hajrához igen hasznos és egyszerű tippeket adott a kisiskolásoknak, hogy fitt maradjon az elméjük.

Egészségnapra ébredt Magyaratád apraja-nagyja, hiszen egy országos pályázatán a falu kisdiákjai nyerték el az első díjat, és ezzel 300 000 Ft hozzájárulást egészségnapjuk megvalósításához. A tudatos táplálkozásra, az étkezés és mozgás közötti egyensúlyra, valamint a szülői bevonásra hívták fel a figyelmet a játékok, vetélkedők, előadások. A „Mozgás öröme” fotó- és rajzpályázat nyertesei Béres Alexandrától vették át jutalmukat a mindenkit megmozgató fitneszfoglalkozás előtt. A résztvevők agyserkentő tippeket is kaptak a tanév végi hajrához.

A közel 4700 diák és több mint 600 tanár válaszai alapján a tudatos táplálkozás, az étkezés és mozgás közötti egyensúly, valamint a szülők bevonása bizonyultak a legnehezebbeknek. A pályázat második fordulójában a arra biztatták a csapatokat, hogy olyan egészségnap tervet és plakátot készítsenek, melyek választ adnak a kutatás során tapasztalt kihívásokra.

MINOLTA DIGITAL CAMERA

A 164 pályázatból a Bikkmakkok csapatának ítélte a zsűri az első díjat. A magyaratádi iskolások egészségnapjuk megvalósításához 300 000 Ft hozzájárulást kaptak.  Egészségnapjukon pedig Béres Alexandra, Fitness magyar-, Európa-, és világbajnok fitness foglalkozása is színesítette programjaik sorát. Béres Alexandra mellett Antal Emese, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke és Tóth Tímea dietetikus ítélte a legjobbnak a magyaratádiak tervét.

A kisiskolások mindenben remekül teljesítettek, az egészségnapra vonatkozó tervük nem véletlenül nyerte el a első díját, izgalmas programokat találtak ki az összes kiemelt téma bemutatására, melyek a tanulókat nemcsak fizikailag, hanem szellemileg is mozgásra ösztönözték.

Beres_AlexandraLenduletben1

Béres Alexandra agyserkentő mozgástippjei diákoknak a tanév végi hajrához:

Állj fejen otthon a falnál fél percig, mielőtt elindulnál otthonról! A vér így az agyadba tódul, ez pedig serkenti a gondolkodásod.

Dolgozatírás előtt, behajlított lábakkal ülésből vagy állásból hajolj előre, és fogd meg a bokád, és maradj így amíg elszámolsz 20-ig! Ez segíti az agyban a véráramlást.

Lélegezz mélyen háromszor, miközben a kezedet a magasba emeled! Ezek a mozdulatok szintén oxigént juttatnak az agyadba, és segítik a feszültség levezetését.

Kérdd meg a padtársadat, hogy könnyedén masszírozza meg a vállad! Ez segít leküzdeni a legelőször a vállad izomtónusainál jelentkező feszültséget.

Végül egy gyors izomátmozgató tipp, mely beindítja a vérkeringést, és így serkenti az agyat: végezz 5-5 váll- majd karkörzést előre és hátra, majd 10 térdhajlítást és nyújtást, végül pedig érintsd meg 10-szer a talajt.

 

Gondolatébresztő étrendtippek Antal Emese dietetikustól:

Szabadítsa fel gyorsan energiáit aszalt gyümölcsökkel.

Őrizze meg szellemi frissességét olajos magvakkal.

Tartsa egyensúlyban energiaszintjét teljes kiőrlésű, magvas péksütemények és idényjellegű friss vagy mirelit zöldségek fogyasztásával.

Fogyasszon heti kétszer-háromszor tengeri halat vagy busát. Ezek omega-3 tartalmuk révén hozzájárulhatnak az agyműködés fokozásához, segítenek a stressz kezelésében és az agysejtek regenerálásában.

Küzdje le a figyelemzavart napi négy-ötszöri színes táplálkozással: zöldségek és gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, hüvelyesek, zsírszegény tejtermékek és húsok fogyasztásával.

Forrás: