Oxigénnel a szén-monoxid ellen

Bár a hivatalos fűtésszezon még csak most kezdődik, máris megtörtént az első idei haláleset, amely a szén-monoxid mérgezés következtében következett be.

Csepelen két felnőtt életét követelte a mérges gáz, egy kisfiút pedig kórházban ápolnak.

Figyeljünk oda a megelőzésre, és legyünk tisztában vele, mik a lehetőségek, ha már megtörtént a baj!

A fűtési szezon beköszöntével minden évben több tucat  ember esik áldozatul szén-monoxid mérgezésnek. Egy helytelenül működtetett fűtőkészülék, vízmelegítő, egy elzáródott, sérült kémény, hibás gáztűzhely, kandalló, hősugárzó komoly rosszullétet, akár halált is okozhat. Azokban a lakásokban, ahol kályhával, régebbi típusú kazánnal, vagy konvektorral fűtenek, fokozottan fennáll a szén-monoxidmérgezés lehetősége.

kezele769s_ko776zben2_kicsi

„Mivel a szén-monoxid színtelen, szagtalan, így a veszélyeztetettek sokszor nem észlelik, hogy baj van. A mérgezést kezdetben kábultság, fejfájás, fülzúgás, szédülés, émelygés, hányinger, gyengeség, a bőr kipirulása jelzi, ami még nem feltétlenül ad okot a gyanakvásra. Az idő múlásával azonban izomgörcsök, hányás, bénulás, majd a legsúlyosabb esetekben eszméletvesztés és fulladásos halál lép fel. Szén-monoxid érzékelő berendezés nélkül általában csak a végső stádiumban tűnik fel, hogy valami nincs rendben, de ekkor már megindult a mérgezés folyamata, és képtelenek cselekedni” – mondja Dr. Szolnoki Nikolett, a Hiperbár Centrum orvosigazgatója.

„A szén-monoxid az oxigénnél 300-szor erősebben kötődik a hemoglobinhoz, így a vörösvértesteket lekötve megakadályozza, hogy a vér oxigént szállítson a szervezetben. A mérgezés következtében fellépő oxigénhiány károsítja az agyat, a tüdőt, a szívet. Amennyiben nem sikerül a szén-monoxidot minél előbb kilökni a szervezetből, az maradandó károsodást is okozhat” – vázolja Dr. Szolnoki Nikolett, a Hiperbár Centrum orvosigazgatója.

kamra_kivulrol2_kicsi

Ezek a balesetek a kémények rendszeres ellenőrzésével, a kazánok, kályhák szakember által történő beszerelésével és felülvizsgálatával elkerülhetőek lennének. Célszerű egy néhány ezer forintos szén-monoxid érzékelő jelzőkészüléket is beszerezni a nagyobb biztonság érdekében.

Kevesen tudják, hogy a hiperbár oxigénterápiával a szén-monoxid gyorsan eltávolítható a szervezetből, megakadályozva a maradandó károsodást. A kezelés során a betegek a normál légköri nyomásnál 2,5-szer nagyobb nyomáson 100%-os oxigént lélegeznek be, amely könnyebben leszorítja a vörösvértestekről az erősen hozzájuk kötődő szén-monoxidot. A terápia szén-monoxid mérgezés esetén akár életmentő is lehet.

Minél előbb kerül a beteg a hiperbár kamrába, annál nagyobb eséllyel tudjuk visszafordítani az oxigénhiány okozta károsodást” – fejti ki Dr Szolnoki Nikolett. „Normál esetben több órát is igénybe vehet a szén-monoxid kilökése a szervezetből. Oxigénterápia hatására azonban ez 23 percre csökkenthető, így a mérgezés nem okoz súlyos károsodást a szervezetben.”

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.