Húsvét az egész családnak!

A húsvétban az a legszebb, amikor a család apraja-nagyja egyként dolgozik azon, hogy elegendő tojás legyen a játékhoz. A tojás nem csak a húsvét egyik jelképe, hanem tökéletes eszköz arra is, hogy segítségével feldobjuk a készülődés hangulatát, és kicsit ráhangolódjunk egymásra: hiszen most több napig újra együtt lesz a család.

Legyen a húsvét a gyerkőcök ünnepe!

Persze gyereknek lenni nem csak testileg lehet: tökéletes példa erre minden fel nem nőtt lelkű szülő, akik ilyenkor könnyedén beleképzelik magukat a kiskölykök helyébe, hogy minek is örülnének igazán.

Esetünkben nem arról beszélünk, hogy milyen ajándékot látnának szívesen a nyuszi fészkében, hanem, hogy mivel tudnánk feldobni a készülődés hangulatát, és játékká varázsolni. Jó alap lehet hozzá pár kellemes példa a gyerekkorunkból.

kosar

A rutinos ünnepnapozó család

Kezdetnek ezúttal is el lehet lőni a karácsonykor használt tréfát a kisebbek előtt, akik még hisznek az igazi nyusziban, aki akár mach-boxokat is tojik húsvétra. Az ő lelki békéjük megóvására fel lehet kerekedni velük egy hosszú sétára a zöldülő természet lágy ölén, amíg a nagyobbak otthon elkészítik a tojásfestés felelősségteljes szertartását.

Tojásbújócska

Amikor a ,,tökmag különítmény” visszatér a házhoz, lehet őket fogadni a hírrel: láttak errefelé egy nyuszit, aki mintha tojásokat dugott volna el, szerte a lakásban, házban, udvarban.

Nyilván a legutóbbi lenne a legelőnyösebb is egyben, hiszen ha szép tavaszi idő van, akkor meg kéne próbálni minél többet a friss levegőn tartózkodni, de azok se sajnálkozzanak, akik egy lakásban ünnepelnek: a legkisebb zugok is jól jöhetnek egy-egy tojás elrejtésére, ami nagy örömöt fog majd okozni a megtalálójának.  A keresési kedvet fokozhatjuk kifúrt tojások használata helyett (netán ajándékot is rejtő) csoki tojásokkal.

tojas_001

Lakásdíszítés

Amikor ez is megvolt már, és a tojások hiánytalanul visszakerültek egy kosárba ehető termékek esetén számolni kell az elfogyasztottakat is, akkor indulhat a még nagyobb móka.

Készítsünk a tojásoknak fészket papírból, friss fűből, kosárkákból! A munka akkor hálás igazán, ha nem hangzik el hangos szó, és ha senki sincs akaratán kívül ,,munkára” fogva: ez legyen minden kicsinek a saját szabad döntése, hogy besegít-e, de higgyük el, ha jó a kedv, akkor úgysem akar majd senki kimaradni belőle!

Utójáték

Elpakolás helyett pedig még megpróbálhatjuk a kisebbeket is bevonni a tojásfestés, díszítés rejtelmeibe, hogy mivel, hogyan, miként kell csinálni, azaz mindent elmondhatunk nekik. Készítsenek báránykákat, nyúlformákat, csíkos tojást, kiscsibét, amit csak szeretnének, csak ne felejtsük el dicsérni is őket, meg önmagunkat! Egy ilyen nap után igazán megérdemlünk ennyit!

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.