Egészséges, olcsó nagytakarítás az ünnepek előtt

Ecet, víz, só és citrom- ezek nem egy recept hozzávalói, hanem egyszerű és természetes tisztítószerek.

Ma már se, szeri se száma azoknak a reklámoknak, amelyek a méregdrága és – a forgalmazó szerint – hiperszuper intelligens tisztítószereket mutat be. Dr. Szigethy Emma felnőttképzési szakértő most megtanít minket takarítani!

A mai fiatalok nem tudnak takarítani, pedig nagyon fontos, hogy úgy tisztítsuk lakásunkat, hogy az valóban felfrissüljön. Nem kell semmilyen bűzös vegyszer. Mindennek az alapja az ecet, mely tisztít, frissít, fertőtlenít, párásít, és még a vízkövet is feloldja néhány perc alatt.

Emma szerint ecettel bármit áttörölhetünk, az üvegtől a parkettáig, a mikrótól padlószőnyegig.

Sokan nem szeretik az illatát, de nem kell aggódni, mert hamar elpárolog. Egy deci ecetet keverjünk össze fél deci vízzel, forraljuk fel egy üvegpohárban, hagyjunk bent a mikróban 15 percre, aztán csak töröljük át.

takaritas3

A kávéfőzőbe is tölthetünk ecetes vizet, hiszen azt sem árt néha vízkőteleníteni, igaz ez a csempére vagy a vécére is. Töröljük át ecettel az üveget, tükröt, parkettát és sokkal kevésbé fog porolódni.

Az ecet tisztítja a bőrt, a kárpitot és a légutakat. Ha valakinek párás, vagy épp ellenkezőleg: száraz levegőjű a szobája, annak is a bevált praktika ajánlott.

Tegyünk ki egy tálkába sót, az rendkívül jól magába szívja a párát, akinél pedig túl száraz a szoba, öntsön egy kaspóba ecetes vizet, így egyszerre párásít, és még a rovarok is eltűnnek a szobából. A só egyébként a leghatásosabb folteltávolító.

A nemesfém felületek tisztítására a citromot ajánlom. Facsarjuk ki, majd azzal töröljük át a felületeket, a maradékkal bekenhetjük a kezünket is, hiszen ezzel még a májfolt kialakulását is megelőzhetjük.

Dr. Szigethy Emmának még a cipők karbantartására is volt néhány hasznos tippje. Ő csakis étolajat használ, sőt, ha télen az utak sóitól akarjuk megtisztítani lábbelinket, a nyers krumpli belsejével dörzsöljük át.

A fent említett ”tisztítószerek” abszolút környezetbarát, és testünknek egyaránt jót tesz.

Forrás: https://napidoktor.hu/


Egy válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.