Edzőterem a gyerekszobában

Ha szülőként díjaznánk, hogyha a gyerek szobájában játszana, akkor alakítsuk ki úgy a birodalmát, hogy az valóban az ő kis mozgástere legyen.

Nem csak a gyerkőcön múlik, hogy mennyire tudja lekötni magát a szobájában. Hiába van temérdek fantáziája, ami segítségével bárhol és bármikor képes akciófilmeket megszégyenítő csatákat vívni kedvenc műanyagkatonáival és kisautóival, ha egyszerűen nem érzi jól magát a szobájában.

Feltételek

Az igazi gyerekszobának fontos tulajdonsága, hogy a gyermek szeret ott tartózkodni.. Amennyiben ez nem olyan feltételek mellett teljesül, hogy nála van a TV, a DVD-lejátszó, a számítógép, az xbox és néhány nintendo, vagy akár ezek bármelyike, akkor máris leraktuk az alapkövét egy sportos gyerekszobának.

fius szoba

Fontos, hogy keressük a gyerek hajlandóságát is: ha van temérdek játéka, amiket csak úgy immel-ámmal elővesz, vagy csak néha bevisz ezt-azt a suliba, de legfeljebb nagy ritkán lehet csak látni, hogy magában eljátszana, sokkal szívesebben van helyette velünk, a szülőkkel, akkor inkább ne a gyerek szobájával, hanem magával a gyerekkel foglalkozzunk.

Káosz Kapitány hű csatlósai

Viszont van az a lurkó, aki általában fiú, és a szobája alapján modellezni lehetne az ősrobbanás utáni világűrt. Az ő fejében legalább annyi ötlet, fikció, fantázia és játéklehetőség tolong, ahány játéka hever a szoba közepén, a szőnyeg alatt, a szekrény mögött és még a radiátorba szorulva is.

sportos szoba3

Náluk nem kell félni, hogy bármelyik játék is használaton kívül esne. A sportos gyerekszobához nem kell többet tennünk, mint a fölös berendezési tárgyakat eltüntetni, hogy még több tere adjunk a gyerkőcnek és fantáziájának, illetve ellátni még-még játékkal. Átalakíthatjuk persze a bútorzatot is, egyrészt saját érdekünkben, hogy gyermekünk játékai tényleg ne köszönjenek vissza talpba szúró fájdalmak tárgyaként a folyosóról, másrészt saját szobájának vonzerejét növelve, hogy ott akarjon játszani.

sportos szoba2

Amikor egy gyerekszoba szó szerint sportos

Panellakások esetében nyilván nem örülnek a szomszédok, ha egy mérethű kosárpalánkot felszerelünk, de ha a gyerek annál inkább, akkor ugyan ezt megtehetjük csak kisebb méretben, és kosárlabda helyett mondjuk egy műanyag- vagy gumilabdával.

sportos szoba4

Ugyan ezt temérdek sport esetében megtehetjük különböző bútorvariációkkal: foci-rajongó gyerekek esetében kedvenc labdarúgóik mezeit akaszthatnánk a falra dekorációkként, a kispárna pedig lehetne kilapított focilabda.

A plakátokkal és matricákkal kell csak vigyázni, mert lehetséges, hogy kamaszkorban a gyerek már szívesebben látna helyettük párat kedvenc rock bandájáról. De akkor már valószínűleg úgysem elsősorban a játék miatt akar a szobájában tartózkodni.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.