Nini, mimika

Mark Frank közel két évtizeden át kutatta a hazugság közben lejátszódó arckifejezéseket, és úgy találta, valami mindig elárulja a tettest.

Frank tanítványával és egyben kutatótársával, Carolyn M. Hurleyvel jelentette meg nemrég eredményeit a Journal of Nonverbal Behavior című lapban. Kísérletük során azt vizsgálták, hogy a hazudó alanyok mennyire tudják kontrollálni a mosolyukat és a szemmozgásukat. Úgy tapasztalták, hogy néhányuknak ez egész jól ment, de teljesen senki nem tud uralkodni az apró mozdulatokon, annak ellenére, hogy a résztvevők 60 százaléka meggyőzőnek tartotta a teljesítményét.

„Aki nem mond igazat, az általában tudatosan ellenőrzése alatt próbálja tartani az arcvonásait. Ha valakit gyanúsnak találunk, jól tesszük, ha a testbeszédére figyelünk, és arra, hogy el akar-e nyomni bizonyos kifejezéseket.” – vélik a kutatók.

Kísérletükbe 60 diákot vontak be, és egy részüktől azt kérték, lopják el az odakészített borítékban található mozijegyeket. Ezután vallatásnak vetették alá őket, és jutalmat helyeztek kilátásba annak, aki meg tudja győzni a kérdezőt az ártatlanságáról. Valamennyi kísérleti alany tagadta, hogy ő lopta volna el a jegyeket. Előtte még arra is megtanították őket, hogyan uralkodjanak a szem- és ajakmozgásukon.

hazug

„Noha az arckifejezés még nem bizonyítja, hogy van alapja a gyanúsításnak, a legtöbb hazudozó mégis ezzel próbál manipulálni. Eddig azt nem tudtuk, hogy mennyire használják ezt azok, akik igazat mondanak, és azok, akik nem. A kísérlet során az igazmondóktól és a hazugoktól is azt kértük, uralkodjanak a vonásaikon. Az arc neuroanatómiai vizsgálata során úgy tapasztaltuk, hogy ez jobban ment azoknak, akik a valóságot adhatták elő. Ezen belül is a mosoly sokkal könnyebben kontrollálható, mint a szemmozgás. Megpróbálhatjuk tehát elnyomni az arckifejezésünket, száz százalékosan azonban nem fog sikerülni. Ez ugyanúgy igaz azokra is, akik mesteri szinten űzik a hazudozást.” – írta tapasztalatairól Frank.

Forrás: MTI


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.