Boldogtalan egyenlőtlenek

Szociológusok és gazdasági szakemberek rendszeresen figyelmeztetnek a társadalomban tapasztalható növekvő vagyoni különbségek veszélyeire.

A Psychological Science című folyóiratban megjelent tanulmány most a pszichológiai veszélyre hívja fel a figyelmet: az egyenlőtlenség boldogtalansághoz vezet. Az elmúlt negyven év során azt tapasztaltuk, hogy az emberek akkor voltak boldogabbak, amikor kisebbek voltak a vagyoni különbségek – mondta el a kutatás vezetője, Shigehiro Oishi a Virginiai Egyetem tanára. „Az olló fokozatosan kezdett nyílni a nyolcvanas évektől, ami következtében egyre elégedetlenebbé váltunk.” – tette hozzá.

A kutatás az amerikai Általános Társadalmi Felmérés 1972 és 2008 közötti adatait vette alapul. Ebbe évente 1 500-2 000 lakost vontak be, így összesen 48 ezer ember véleményét tudták feldolgozni. A kérdések amellett, hogy kitértek a válaszoló elégedettségére, azt is vizsgálták, az illető mennyire tartja megbízhatónak és őszintének a többi embert.

shutterstock_411041441

A mostani kutatás során a vagyoni egyenlőtlenség mértéke alapján elemezték ki a válaszokat. Úgy találták, a társadalom legnagyobb bevételű 20 százalékának véleményét nem befolyásolták a gazdasági változások, a többiek azonban sokkal pesszimistábbak lettek.

Oishi elmondta, hogy eddig a különböző tagállamokat és országokat hasonlították össze ebben a témában, az eredmények azonban vegyesek voltak: egyesek szerint a nagyobb egyenlőség több boldogsággal járt, mások azonban nem találtak ilyen összefüggést. „Ráadásul nehéz egy kalap alá venni például Brazíliát Svédországgal, hiszen a gazdasági helyzet mellett számtalan egyéb tényező is befolyásolja a lakosok hangulatát.” – hívta fel a figyelmet a kutató. Véleménye szerint minden nemzetnek, amelynek fontos tagjai boldog élete, kezelnie kell az egyenlőtlenséget.

Forrás: