Az irodai dolgozóknak is jár az egészség

Harmadik alkalommal indul hazánkban a Legfittebb Munkahely Felmérés azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a munkahelyi egészségfejlesztés fontosságára, és hogy díjazza a dolgozók egészségéért aktív szerepet vállaló hazai vállalatokat.

A munkavállalók egészségébe fektetett összeg többszörösen megtérül a vállalatoknak, nem véletlen, hogy a világ multinacionális cégeinek több mint fele indított egészségfejlesztő programot. Hazánkban ez az arány még nem éri el a nemzetközi átlagot, de szerencsére egyre több munkáltató fedezi fel a munkahelyi egészségfejlesztés és sport fontosságát: őket díjazza az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Legfittebb Munkahely Felmérés.

A Legfittebb Munkahely Felmérés és Díj azzal a céllal jött létre, hogy feltérképezze a magyarországi munkaerőpiac egészségi állapotát, mozgáskultúráját, valamint feltárja a fejlesztendő területeket és cselekvésre ösztönözze a munkavállalókat és a munkáltatókat egyaránt.

„A felmérésnek köszönhetően betekintést nyertünk más vállalatok gyakorlatába, visszajelzést kaptunk az eddigi lépéseink hatásosságáról, valamint elindult egy párbeszéd a személyre szabott sportolási lehetőségekről is, amely nagy segítséget jelent a jövőbeni fejlesztéseinkhez” – nyilatkozta Kardos Roland, a tavaly középvállalat kategóriában első helyet szerző HBO Holding Zrt. Szenior vállalati trénere. A kategória 2013-as győztese, a GE Healthcare fizikai aktivitásért felelős önkéntes csoport vezetője kiemelte: nagy örömmel tapasztalták, hogy a felmérés óta megnőtt dolgozóik között a Sportkártya felhasználók száma.

munka

A résztvevő vállalatok azon túl, hogy pontos képet kapnak dolgozóik fittségi állapotáról és megismerhetik jelenlegi piaci pozíciójukat ezen a területen, a vállalat mérete és munkavégzés módjának figyelembe vételével cégre és munkakörnyezetre szabott tanácsadásban is részesülhetnek. A felmérés mellett a szervezők négy kategóriában díjazzák a versenyképességről összetetten és felelősen gondolkodó, a rendszeres testmozgást támogató vállalatok és dolgozóik teljesítményét.

A szervezők idén 2015. július 1-től szeptember 30-ig várják a jelentkezéseket négy kategóriában: kisvállalat, középvállalat, nagyvállalat és közigazgatási szerv. A pályázatokat a http://legfittebbmunkahely.hu/ weboldalon lehet benyújtani.

A nyertes vállalatok az elismerésen felül sporteszközöket is kapnak, a felmérésben résztvevők között pedig Sportkártyák kerülnek kisorsolása.

 

Forrás: