Az apák okolhatók gyermekeik elhízásáért?

Ausztrál kutatók szerint a kövér apák gyermekei is nagy eséllyel válnak túlsúlyossá.

Az International Journal of Obesity című lapban megjelent tanulmány szerzői olyan kétszülős családokban élő nyolc-kilencéveseket vizsgáltak, ahol az egyik szülő jelentős súlyfelesleggel rendelkezett. Úgy tapasztalták, hogy kövér apa és normál súlyú anya mellett a gyerekek is nagy eséllyel váltak túlsúlyossá, míg fordított esetben nem jött létre ez a helyzet.

Az eredmények ellentmondanak a közvélekedésnek, mely szerint az anyák – akik több időt töltenek gyermekeikkel, és rendszerint ők felügyelik a család vásárlási és étkezési szokásait – nagyobb szerepet játszanának a gyerekek súlyának alakításában.

baba210

Korábbi kutatások azt mutatták ki, hogy az utódok az azonos nemű szülő testalkatát öröklik: így az elhízott anyáknak a lányaik, míg az apáknak a fiaik fognak súlyproblémákkal küzdeni. Az új eredmények – amelyek 3825 gyermek megfigyelése alapján készültek –  kétségbe vonják ezt a feltételezést.

„Fontosnak tartottuk tudatosítani az apák szerepét gyermekeik elhízásában” – nyilatkozta a tanulmány egyik szerzője, Emily Freeman, a Newcastle-i Egyetem munkatársa. Véleménye szerint az apák példaképül szolgálnak a gyermekeik számára, ezért is fedezhető fel ez az összefüggés. Ezért a zöldséget fogyasztó és rendszeresen sportoló édesapa nagyobb eséllyel mondhat magáénak egészséges családot.

Forrás: