A félelemtől nagynak látok mindent!

Az emberek intenzív félelme bizonyos dolgoktól felnagyítja fóbiájuk tárgyát – derült ki az Ohio Állami Egyetem legújabb kutatásából.

Annak hatására, hogy az emberek intenzív félelmet éreznek a pókok iránt, eleve nagyobbnak látják a rovart, mint amekkora valójában. Míg azonban ez többnyire nem zavarja a pókiszonyban szenvedőt a mindennapjaiban, addig más fóbiák esetében ez a mechanizmus káros is lehet az egyén életére. A kutatók vizsgálatukban 57 pókiszonyban szenvedő önkéntest arra kértek, hogy 5 alkalommal merészkedjenek közel egy madárpókhoz, majd becsüljék meg a méretét. Érdekes módon az eredményekből az derült ki, hogy minél jobban félt egy résztvevő a póktól, annál nagyobbra becsülte annak méretét.

Michael Vasey, a kutatás vezetője azt is elmondta, hogy így maga a félelem is erősíti önmagát, hiszen ha valaki nagyobbnak érzékeli a pókot, mert fél tőle, az ezzel valóban ijesztőbben is fog rá hatni. “Amíg elkerülhetjük félelmünk tárgyát, nem jövünk rá, hogy tévedünk, ezért ebben a helyzeten ragadunk.

Vagyis ha nagyobbnak érzékeljük a pókok méretét, mint amekkorák, akkor eleve jobban fogunk tőle félni. A félelem pedig egy potenciális része ennek a körnek, ami a fóbiát táplálja” – tette hozzá a kutató. A szakértők szerint az eredmények hozzásegíthetik a különböző fóbiákkal küzdő emberek hatékonyabb kezelését.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.