6 döntés, amit sosem fogsz megbánni

Minden embernek vannak az életében dolgok, amiket bán, hogy megtett. Napjainkat próbáljuk úgy élni, hogy minél kevesebb megbánni valónk legyen. Mi most mondunk 6 dolgot, amit tuti nem bán meg soha senki. Csináljátok!

„A boldogságot választom”

Életünk nagy részében a boldogságot kergetjük, miközben azt hisszük, hogy álmaink megvalósítása vagy éppen a legújabb divatcikkel érjük el azt. Pedig tanulmányok sora bizonyítja, hogy a boldogság valójában döntés kérdése – nem függ anyagi javaktól.

„Leteszem az okostelefont”

Manapság az okostelefonunk olyan, mintha karunk vagy a lábunk lenne – mindig velünk van. Minden technológia nélkül töltött perc hozzájárul a fizikai és lelki jólétedhez.

„Kedves leszek”

Nagyon egyszerű morogni a tömött villamoson, és bunkón visszaszólni szintén rosszkedvű embertársunknak. De nem éreznénk magunkat sokkal jobban, ha inkább kedvesek lennénk? Dehogynem! A legkisebb dolgok is, mint egy ajtó előzékeny kinyitása, jobbá teszik a világot. A kedvesség boldoggá tesz, a bologság pedig kedvessé. Kerüljünk bele ebbe a körforgásba!

boldog2

„Úgy bánok magammal, mint a barátaimmal szoktam”

Fogadd le magad, úgy ahogy vagy. Ez az önmagaddal kötött barátság alapja. És bízz magadban! Sokkal jobban fogod magad érezni!

„Rámosolygok arra az idegenre”

Emlékszel, milyen jó érzés az, amikor mosolyt cserélsz egy idegennel? Az emberi kapcsolatteremtés legegyszerűbb módja, és mégis oly ritkán élünk vele. Mosolyogjatok, mert jó kedvetek lesz tőle!

„Erre most nemet mondok”

Tudni kell nemet mondani, mert ebben a rohanó világban meghülyülünk, ha mindenkinek meg akarunk felelni. Szánjunk időt magunkra, nem maradunk le semmiről, ha egyszer nemet mondunk valamire.

Forrás: Egészséghírek - Healzz.com