10 tipp, hogy a szingli szülő se hagyja el magát!

Az egyedülálló, vagy szingli szülők hajlamosak arra, hogy a gyermek körüli teendők között magukra kevés időt fordítsanak, és könnyen kiégnek. Hogyan kerülhetjük el ezt?

Szingli lét -nehéz teher?

Amikor számos tennivaló van a gyermek körül, és a szülő egyedül neveli őt, az anya vagy az apa magával csaknem el is felejt törődni. A gyereket, az ő szükségleteit helyezi előtérbe, a saját igényeit pedig a lista végére sorolja, azonban így könnyen!

Hogy ezt elkerülje, az egyedülálló szülőnek is érdemes legalább heti egy alkalommal időt szánnia magára! Csináljon olyasmit, ami csak róla szól! Utána lelkesebbnek, erősebbnek érzi majd magát, s a lélek is kicsit megnyugszik. Íme néhány ötlet, amivel a szingli szülő kicsit kikapcsolhat!

munka, anya

Tegyen egy hosszú sétát egyedül! Szerezzen egy jóga videót, és heti két alkalommal végezze a gyakorlatokat! Olvasson olyan könyvet, amelybe teljesen belefeledkezhet, s ezzel tökéletesen kikapcsolhat! Ha van benne ilyen indíttatás, az is jó ötlet, ha elkezdi írni az élettörténetét, sőt, újságba is írhat, ahogyan a szülők egy része szokott is!

Az anya sem idős ahhoz, hogy álmodozzon! Pihenjen le egy kicsit, és engedje szabadjára a képzeletét! Próbáljon ki egy új receptet! Főzés közben zenét is hallgathat, meglátja, hogy ez rendkívül feldobja az embert!  Kerülje el a kiégést azzal, hogy rábízza a gyermeket egy kis időre valakire, és elmegy egyedül a moziba!

Írjon levelet egy barátjának, barátnőjének! Mosolyogjon, nevessen sokat! A pihenés nagyon fontos, különösen, ha egyedülálló az anya. Napközben is pihenhet, állítsa be az órát, hogy a kellő időben csörögjön, és hajtsa álomra kicsit a fejét!

dolgozo anya

Olvasgasson magazint! Akármilyen furcsa, a takarítás is stresszoldó művelet: ha kitakarít, a szingli szülő kicsit úgy érzi majd, mintha lélekben is rendet rakott volna. Üljön kinn a szabadban, levegőzzön, szívja be a friss levegőt!

Keljen fel 15 perccel előbb, így elidőzhet kicsit többet a reggeli kávé mellett! Barátkozzon össze a szomszéddal, és üljenek le néha egy kávéra, teára: remek beszélgetőtársra lelhet benne! Magának és gyermekének is örömöt okoz a szingli anya, ha beleveti magát egy isteni desszert elkészítésébe.

Olvassa el újra azt a könyvet vagy történetet, ami rendkívüli hatással volt rá és feldobta őt! Menjen el a parkba, és üljön hintára a gyerekkel! Térjen aludni egy órával előbb! Gyönyörködjön a naplementében! Üljön le negyed órára egy kellemes tea vagy forrócsoki mellé!

Neveljen növényeket, valamit, amit különösen szeret, vagy fűszernövényeket, melyeket az ételhez is felhasználhat! Vegye körül magát a legjobb barátai, szerettei, vagy kedvenc tárgyai fotóival! Tudjon nemet mondani, ha valamire tényleg nincs ideje (sem kedve), igent viszont arra, amihez van: ha igazán el akar menni valahová, biztosan akad segítsége abban, hogy a gyermekre felügyeljenek.

Jól teszi az egyedülálló szülő, ha kiéli a kreativitását, s azt is, ha valaki olyannak nyújt segítséget, akinek szüksége van rá. Végül pedig, ölelje meg gyakran a gyerekeit! Rengeteg energiát és szeretetet adnak!

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.