Mire jó a halolaj?

A kutatók mindezidáig azon a véleményen voltak, hogy a rossz zsírok terhesség alatt történő fogyasztása hozzájárul a csecsemők túlzott zsírszövettermeléséhez, ellenben a jó zsírok, mint amilyen az omega-3 zsírsav is, megvédik az újszülötteket az elhízástól.

Úgy tűnik azonban, hogy a Müncheni Műszaki Egyetem munkatársai által készített tanulmány megcáfolta ezeket a korábbi nézeteket.

A Robert Koch Intézet felmérése alapján a 3 és 17 év közötti gyerekek 15 százaléka túlsúlyos, aminek számos egészségügyi következménye lehet, elég csak a kettes típusú cukorbetegséget vagy a felnőtt korban kialakuló szívkoszorúérbetegséget említeni. Hauner professzor, az Else Kröner-Fresenius Központ munkatársa ezért is tartja kiemelten fontosnak, hogy minél fiatalabb korban megkezdődjön a harc az elhízással szemben.

Hauner és munkatársai arra voltak kiváncsiak, hogy az anya terhesség és szoptatás alatti étrendjének zsírsav-összetétele miként hat az újszülöttre. A vizsgálatok során a szakemberek az elsősorban a húsban, felvágottakban, kolbászokban található omega-6 és a főként tengeri halakban előforduló omega-3 zsírsavak arányaira összpontosították figyelmüket, és azt feltételezték, hogy előbbiek csökkentésével megelőzhető a csecsemőkori elhízás.

s18gyz4f1

Hauner és csapata 208 várandós anyát követett figyelemmel terhességük elejétől fogva. Az alanyok egyik csoportja halolajkapszulák révén, illetve a húsfogysztás csökkentésével növelte az omega-3 zsírsav bevitelét, míg a kontrollcsoport a szokásos étrendjét folytatta, és nem szedtek halolajkapszulát. A terhesség alatti ultrahangos vizsgálatok nem mutattak különbséget a két csoport magzatainak zsírszövet-mennyiségében, ezért a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a terhesség során szedett halolajkapszulák nem segítenek a csecsemők elhízása elleni harcban.

Hauner professzor a fentiek alapján úgy véli, óvatosan kell kezelni a különféle táplálékkiegészítőkről keringő híreket, hiszen a méhen belüli fejlődés egy igen összetett folyamat, amelyet nem lehet csupán a táplálékbevitel és a zsírtömegnövekedés közötti összefüggésen keresztül vizsgálni. A későbbi testsúlyt is számos egyéb tényező befolyásolhatja, például az óvodai vagy iskolai étkezés.

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.