5 módszer a leégés kezelésére

Egészséges barnaság a leégés helyett! Mi a megoldás, ha elszámítottuk magunkat és túl sok időt töltöttünk a napon?

Előfordul, hogy az előtte-utána állapotok közül inkább a korábbira szavazunk. Ez könnyen megesik, amikor a sápadt, fehér bőrszínt szeretnénk eltüntetni és helyette végre egy kevés nyári árnyalatot öltenénk magunkra, viszont kissé elmérjük az arányokat.

Mivel a rohanó világunkban a barnulást is szeretnénk mielőbb letudni, képesek vagyunk az ismétlődő napfürdőzést is munkának tekinteni. Általában ekkor határozzuk el, hogy nincs szükségünk naptejre sem, és biztosan nem árt meg, ha a legperzselőbb sugarak elől sem menekülünk az árnyékba. A cél a barnulás volt, de az eredmény egy kissé égő.

Visszafordítható-e a folyamat?

A leégés fokától is függ, hogy a bőr hámlani kezd-e, vagy néhány napon belül, fokozatosan bebarnul a pirosság. Mindkét esetnél fontos, hogy kerüljük a napozást, amíg meg nem nyugodott a leégett bőr. A következő alkalommal pedig mindenképpen kenjük be magunkat naptejjel és csak rövid ideig évezzük a napfürdőt.

napozas1

Bőrnyugtató pakolás

Főként az arcon a natúr joghurt jó megoldás a húzódó és égő bőr nyugtatására. A benne lévő természetes anyagok a bőrbe jutva elősegítik a regenerálódást és felgyorsítják a folyamatot.

Gyógyító eper

Kevésbé ismert módszer a leégett terület nyugtatására az epres pakolás. Az erősen megégett bőrt eperszeletekkel kell borítani, majd 5-7 percig állni hagyni, amíg az eper nedve és a benne lévő vitaminok részben be nem szívódnak a bőrön át. Szintén hatásos, ha natúr joghurtba vágott eperrel takarjuk be a kényes részeket.

Feketével a piros ellen

A fekete tea a benne lévő összetevőknek köszönhetően bőrbe jutva elősegíti a megégett terület gyógyulását. A teát elkészítése után meg kell várni, amíg teljesen kihűl az ital, majd vattapamacs segítségével, óvatosan átkenegethetjük vele a leégett bőrfelületet.

Ecetes borogatás

Egy kisebb ruhadarabot ecettel átitatva tegyünk a leégett bőrre. Kellemesen hűsítő és bőrnyugtató hatása miatt csökkenti a fájdalmat és a gyulladást, így már néhány óra alatt érezhetően javulni fog a bőr állapota.

bor11

A növény számos bajra jelent gyógyírt a benne rejlő számtalan vitamin és ásványi anyagnak köszönhetően. A napégés okozat fájdalom enyhítésére szintén kiváló a növényből kivont folyadék a bőrre kenve. Ha saját aloe vera növényünk van, elegendő a félbetört levelével bekenni az érzékeny területet. Amennyiben nincs növényünk, drogériákban és gyógyszertárakban több termék közül válogathatunk.Aloe vera

Az otthoni praktikák és a természetes megoldások ellenére is orvoshoz kell fordulni, ha a leégés különösen súlyos. Ennek jelei a hólyagosodás, láz, fejfájás, esetekben hasmenés vagy hányinger.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


2 hozzászólás

  1. Gyógyszerek, elsősegély csomag indiai utazáshoz | Indiai utazás

    […] Indiába érkezésünk első pillanatától érdemes valamilyen leégés elleni szert használni. Még azoknak is, akik egyébként nem hajlamosak a leégésre. Mindig legyen nálunk könnyű és nagy kendő, hogy adott esetben védhessük magunkat a közvetlen napfénytől. További hasznos módszerek leégés kezelésére. […]

  2. Gyógyszerek, elsősegély csomag indiai utazáshoz - Indiai Utazás

    […] Indiába érkezésünk első pillanatától érdemes valamilyen leégés elleni szert használni. Még azoknak is, akik egyébként nem hajlamosak a leégésre. Mindig legyen nálunk könnyű és nagy kendő, hogy adott esetben védhessük magunkat a közvetlen napfénytől. További hasznos módszerek leégés kezelésére. […]