Tények és mítoszok a vörös hajról!

Kutatók megállapították, hogy vörös hajú, fehér bőrű emberek érzékenyebben reagálnak a fájdalmakra, amire érdemes különös figyelmet fordítani, amikor például érzéstelenítésben részesülnek.

A Southampton Egyetemi Kórház szakemberei a fenti megállapításra azután jutottak, hogy harminc évnél idősebb vörös hajú alanyokat teszteltek, miközben érzéstelenítés mellett enyhe áramütést mértek a combjukra, majd reakcióikat összevetették egy barna és fekete hajúakból álló kontrollcsoporttal.

A vörös haj egy olyan génvariáns eredménye, ami döntő szerepet játszik az emberi szőrzet és bőr színének kialakulásában.

Ugyanez a gén felelős az endorfintermelésért, azaz a test saját fájdalomcsillapítójának előállításáért, ezért aztán a szakemberek szerint mindez hatással van az illető fájdalomküszöbére is.

voros-haj

Nem ez az első eset, hogy a tudósok ezzel a kérdéskörrel foglalkoznak, már egy korábbi, 2002-es amerikai tanulmány is rámutatott, hogy vörös hajú nőknek 19 százalékkal több fájdalomcsillapítóra volt szükségük egy kísérlet során, majd hét évvel később arra hívták fel a figyelmet, hogy a vörös hajúak jobban félnek a fogorvostól, ezért kétszer gyakrabban próbálják elbliccelni a látogatást. Egy dán tanulmány pedig arra világított rá, hogy a vörös hajúak érzékenyebbek a hidegre, és többször fáj a foguk. Emellett, érdekes módon az is kiderült, hogy bizonyos bőrfájdalmakra kevésbé érzékenyek ezek az emberek, és a forró ételt is jobban bírják enni, mint az egyéb hajszínűek.

Végül, lássunk még néhány érdekességet, mellyel a vörös hajúak szembesülnek. Feltűnő hajszínük miatt állítólag gyakrabban csípik őket meg a méhek, az ősi Egyiptomban pedig élve elégették őket, hogy így áldozzanak Ozirisz istennek, mivel a vörös szín az ő ellenfelét képviselte. A középkorban sem volt könnyebb dolguk, akkoriban ugyanis gyakran vámpíroknak vagy boszorkányoknak vélték őket. Egy 2007-es tanulmányban pedig azt jósolták a szakemberek, hogy a vörös hajúak száz éven belül kihalnak a Föld színéről, olyan ritka géneket hordoznak. A világon a skótok között fordulnak elő legmagasabb arányban a vörös hajúak, itt a népesség 13 százaléka tartozik közéjük, a legenda szerint pedig, maga Artúr király is vörös hajkoronával rendelkezett.

Forrás: https://napidoktor.hu/index