Kiderült! Ez a jó alvás záloga

Az alvás életünk egyik legfontosabb része, hiszen a kialvatlanság hosszabb távon koncentrációhiányhoz, hangulatingadozáshoz vezethet, vagy következménye lehet hormonális-, idegrendszeri-, mozgásszervi-, vérkeringéssel kapcsolatos betegségeknek. Nem mindegy tehát, milyen matracot választunk. Fontos, hogy éjszaka tehermentesítsük a gerincoszlopunkat.

Valószínűleg már mindenki ébredt úgy reggel, hogy fájt a dereka, vagy a nyaka anélkül, hogy előző nap bármilyen megerőltető testmozgást végzett volna. Ilyen esetekben nem árt elgondolkodni, vajon megfelelő-e az ágyunk, vagy a matracunk, amelyen több órát töltünk el pihenés közben.

Tóth Adrienn, az Emineo Egészségügyi és Baleseti Központ gyógytornásza szerint az a legfontosabb, hogy éjszaka minél jobban tehermentesítsük a gerincoszlopunkat, hiszen a csigolyák közötti porckorongok ilyenkor tudnak regenerálódni, vízzel telítődni. Fekvő helyzetben ugyanis kisebb a rájuk nehezedő terhelés, mint ülő, illetve álló helyzetben. Nemcsak a gerincoszlopra kell azonban gondolni, fontos, hogy a gerinc melletti izmok is ellazult állapotban legyenek alváskor. Ha nem megfelelő matracot választunk, vagy már több éve használt és kifeküdt a matrac, akkor a gerinc egyes szakaszaira nagyobb teher kerül, és ez a porckorongok jelentősebb igénybevételét jelenti.

“Érdemes körültekintően, megfontoltan ágyat és matracot választani, hiszen így valósul meg, hogy a porckorongra eső nyomás kiegyenlítődjön, az izmok pedig ellazult állapotban legyenek” – vélekedik Tóth Adrienn. – “A megfelelő ágykeret kiválasztásánál figyelembe kell venni a magasságunk, hogy teljes nyújtózáskor is kényelmesen elférjünk rajta. Fontos szempont, hogy két lécsoros legyen, hiszen a felső lécsor alkalmazkodik a test vonalához, az alsó pedig védi a  gerincet attól, hogy besüppedjen.”

De milyen a megfelelő matrac? Kemény legyen? Puha? Amikor matracot választunk, elsődleges szempont a súlyunk! Egy kemény matrac ugyanis nagyobb súly alatt puhává tud válni, míg egy filigrán alkat esetében már túl kemény lehet.

jó alvás

“Párok esetében azt szoktuk tanácsolni, ha a súlyuk között több mint 30 kilónyi különbség van, akkor érdemes két, egyszemélyes matracot vásárolni. Ez azért célszerű, mert ha a nehezebb egyéniség súlyára választanak matracot, akkor a másik félnek túl kemény lesz az alvófelület, ha viszont a könnyebb partner súlyához alkalmazkodva választanak, akkor a pár másik tagja teljesen belesüllyed az ágyba” – tette hozzá a gyógytornász.

A testsúly mellett fontos szempont az is, hogy milyen az egyes gerincszakaszok alátámasztása. A tökéletes matrac úgynevezett háromzónás: középen kemény, így  a háti és ágyéki gerincszakasz alátámasztása megfelelő minden alvóhelyzetben, míg a fejnél és a lábnál puhább.

Arról sem szabad megfeledkezni, milyen testhelyzetben alszunk, hiszen oldalt fekve fontos, hogy a váll és a medence belesüppedhessen a matracba, míg derékrésznél egy határozottabb alátámasztás kell.

Ha süppedést tapasztalunk a matracon, ha a rugózata kényelmetlen, nem ébredünk pihenten, derék- vagy hát fájással indítjuk a napot, ha a testsúlyunk jelentősen változott és ha matracunk 5-8 évesnél régebbi, tanácsos cserén gondolkodnunk. Ne kapkodja el a vásárlást, próbálja ki a szaküzletben is a matracot, ez ma már teljesen elfogadott mindenhol.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.