Kártyaparti és olvasás mellett a szex is belefér a strandon

Minden ötödik magyarnak volt már pajzán élménye a Balatonon, erről a legtöbbet a 46-55 év közöttiek tudnának mesélni. A balatoni strandok toplistájából az is kiderült, hogy a koszos mosdók után egymást tudjuk a legnehezebben elviselni a Balaton-parton. Tömeg ide vagy oda, a kedvenc strandunk a siófoki Aranypart, ezt követi a Nagystrand és a balatonlellei Napfény Strandfürdő.

A strandolók fele olvasással, minden harmadik magyar pedig kártyázással üti el az időt napozás közben, de ha kicsit kiürül a part, akkor egy kis kaland is beleférhet. Minden ötödik magyarral előfordult már, hogy a strandon vagy a vízben „bújt össze” kedvesével, a legtöbb emlékről pedig a 46-55 év közöttiek tudnának mesélni, akik közül minden negyedik embernek volt már része balatoni „romantikázásban”. „Aki csendes, eldugott zugot keres a vízparton, annak a július 8-ai és július 22-ei hétvégén igen nehéz dolga lesz, mivel ekkorra szinte már most teltházas a Balaton-part. A legnépszerűbb települések idén is Siófok, Füred és Balatonlelle” – tette hozzá Pálinkás János, a Szallas.hu kreatív vezetője.

A koszos WC-t és egymást viseljük el a legnehezebben

Nehéz helyzetben vagyunk a fürdőhely kiválasztásakor, mivel a legfontosabb szempont háromból kettő embernek az ápolt és tiszta mosdó, de a koszos mellékhelyiség és zuhanyzó után a többi embert tudjuk a legnehezebben elviselni a strandokon. „Aki a népszerű, többféle kikapcsolódási lehetőséget is nyújtó strandok közül választ, annak bizony számolnia kell azzal, hogy mással is osztoznia kell az árnyékos helyeken. A dobogós strandok listájából jól látszik, hogy azt se bánjuk, ha belépődíjat kell fizetnünk, csak érje meg az árát” – magyarázta a Szallas.hu szakembere.

szex

Hűtőtáska nélkül nincs strandolás?

Nem szívesen költünk étel-italra a strandon, ezért a hűtőtáska továbbra is gyakori kellék, pedig a magyarok 70 százaléka szerint a balatoni étkezdék árai elfogadhatók. Ennek ellenére az üdülők kétharmada még mindig elemózsiával felszerelkezve indul strandolni, de abban szinte mindenki egyetért, hogy a sült hal és a balatoni lángos minden pénzt megér, még spórolás idején is. Szomjoltónak pedig marad az ásványvíz vagy a sör, de csak ha elég hideg. A Balaton vizét viszont csak melegen szeretjük, ideálisnak a 25°C-os magyar tengert tartjuk, 22°C alatt pedig nem igen kívánkozunk a vízbe. A top 3-as listából is jól látszik, hogy ha strandolásról van szó, akkor a többség a lassan mélyülő déli part mellett teszi le a voksát. A siófoki Aranypartot inkább a 36-45 év közöttiek választják előszeretettel, míg a Nagystrand a fiatalabb korosztály közkedvelt fürdőhelye. „A foglalások alapján már most elmondható, hogy ezeken a strandokon júliusban biztosan egymást érik majd a törölközők” – tette hozzá Pálinkás János.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.