Játszótér a lakásban

A négyszögletű szobába próbáljuk beszorítani a gömbölyű labdát, a játékot és az örömteli mozgást.

A hideg idővel a családok beszorulnak a lakásba, a házba. Ez nem tesz jót a kamaszkor előtt álló gyermeknek. Egészséges fejlődésének érdekében az iskola után még hosszú órákig kellene futnia, szaladnia, hogy behozza a napi szükséges mozgásmennyiséget. Helyette sajnos napjainkban egyre többször győz a lustaság, hisz a szülőknek is könnyebb, ha a gyerek leköti magát a playstation, vagy a számítógép előtt.

Egy egészséges gyereknek a nap 15-20%-ában mozognia kellene. Fontos, hogy ha a gyerekek szívesen futnak, szaladnak, fogócskáznak akár szobáról szobára is, szülőként ne gátoljuk ebben. Idegeskedés helyett néhány praktikával csökkentsük a napi balesetek számát, és egyben motiváljuk a mozgásra.

sportos szoba

Legyen kerek a világ

Tíz éves kor alatt az idő nem áll meg nap, mint nap, hanem folyamatosan pörög, együtt a lurkókkal, akik a felnőttek számára hihetetlen lendülettel képesek játszani, szaladgálni és bohóckodni. Ha az egész lakást nem tudjuk teljesen gyerekbaráttá tenni, de a gyerekszobánál figyeljünk oda néhány nagyon fontos apróságra.

Ne legyenek bútorokból kiálló hegyek, szögek, melyekbe a fiatalság belenyúlhat, netán eleshet, vagy beütheti valamijét. Szerencsésebb, ha az ágy sarka, az asztal széle és a bútorok lapjai sem sarkokban, vagy élekben végződnek. A lekerekített formák jobban illenek a gyermek lelkivilágához is, és egyúttal kevesebb veszélyforrást jelentenek.

gyerekszoba

A helyszűke varázsa

Ha nem is vagyunk boszorkák, vagy mágusok, attól még a gyerekek számára borzasztóan érdekes varázslatokkal tehetjük játszótérré a szoba hétköznapi bútorait is. Az emeletes ágy nem csak helykímélés szempontjából remek találmány, hanem egy kötéllétrával már izgalmas másznivaló is. Főként a három és hat év közötti kicsiknek, hiszen nekik nem csak nagyobb kihívás, de a fejlődés erre a szakaszára jellemző, hogy a gyerkőc szívesen váltogatja a mozgásformákat: fut, mászik, majd újra rohan.

A fal alkalmas lehet néhány olyan tornakellék felszerelésére, ami további mozgásra ösztökéli a gyerekeket: egy bordásfal és egy elé lefektetett szivacs segíthet a mozgáskoordináció fejlesztésében, ami a kamaszkorban meghálálhatja magát.

játszótér 2

Törékeny gyermeklélek

Sok házon belüli balesetért nem feltétlenül a lurkók a felelősek. Szülőként a mi kötelezettségünk is, hogy odafigyeljünk a könnyen tönkremenő, elpattanó dolgokra. Vázákat szinte szigorúan tilos gyerekszobába vinni!

Ha balesetkor az akaratlanul vétkező lurkók lesznek számon kérve, az a későbbiekben a mozgástól veheti el a kedvüket. Természetesen ez nem mentség arra, ha valami eltörik a szobában.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.