Így teleltessük a muskátlit

A muskátli hazánkban az egyik legmeghatározóbb balkonnövény, népszerűsége a mai napig töretlen. Sok az interneten és az ismerősök körében fellelhető információ a teleltetésről, azonban, amikor elérkezik az ideje, mégis gyakori a tanácstalanság, mi az igazán jó megoldás.

Ebben az írásban a balkonládában nevelt muskátli teleltetését foglaltuk össze röviden.

Ahogy a többi teleltetett növény esetében, úgy a muskátlinál is fontos a megfelelő teleltető hely kiválasztása. A muskátli teleltetéséhez legjobb, egy száraz, világos, kb. 10-12 fokos helyiség. Meleg, de sötét helyen, csúnyán megnyúlik a növény, jól látható tehát, hogy a fény mennyire fontos tényező.

Mielőtt teleltetési helyére kerülne a muskátli, vizsgáljuk át alaposan nem fertőzött-e, vagy nincsenek-e rajta kártevők. Ha szeretnénk megmenteni a tövet, kezeljük a fertőzést, illetve távolítsuk el a kártevőket. Ha nem akarunk ezzel bíbelődni, akkor inkább váljunk meg a növénytől, minthogy az egészséges muskátlikat is veszélyeztessük.

muskatli

Ha egészséges a növényünk, akkor szedjük le róla a száraz virágokat és leveleket, ilyenkor vissza is törhetjük egy kicsit. A másik lényeges dolog, amit be kell tartani a sikeres áttelelés érdekében, az a minimális öntözés. Ne sajnáljuk a muskátlit, tényleg csak nagyon ritkán, és kevés vízzel öntözzük. Ha túl sok vizet adunk neki, azzal akár ki is rohaszthatjuk, akkor pedig hiába fáradoztunk vele eddig.

muskatli-2

Ahogy beköszönt az április újra kezelésbe vehetjük növényünket, azaz átültethetjük friss földbe (muskátli földkeverék), majd az átültetés után visszavághatjuk, így ösztönözve bokrosodásra és dús virágzásra.

Forrás: CityGreen