Közeledik a jóidő

Reggel még túlnyomóan borult lesz az ég, majd délelőtt északnyugat felől gyorsan csökken a felhőzet, és délután a Tiszántúl kivételével (ahol akkor kezd kisütni a nap) már túlnyomóan derült időre számíthatunk.

Délelőtt az Alföldön helyenként még előfordul eső, zápor, majd ott is megszűnik a csapadék. Az északnyugati, északi szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul.

Egy frontálzóna “meanderezik”(=hullámzik) térségünkben, ami nagy időjárási kontrasztokat okoz országhatárainkon belül is. Csütörtökön ennek az időjárási objektumnak egyre inkább a hideg oldala érvényesül, emiatt a hidegfrontra érzékenyeknél erősödhetnek a rájuk jellemző panaszok. A görcsös fájdalmak mellett a vérnyomás-ingadozás is felléphet, valamint keringési zavarok is jelentkezhetnek. A kis területen belül tapasztalható nagy változékonyság miatt fejünk is fájhat.

Forrás: met.hu

Forrás:


Egy válasz

  1. ancsur

    és ide is ért 🙂 nem kellett szerencsére sokat várni rá. remélem kitart a hónap végéig, mert akkor találtunk jó Nyárutó-ajánlatot http://bit.do/nyaruto

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.