Szexre vagy randevúra éhezel?

A legelső kapcsolatépítés a két fél temperamentumán, bölcsességén, illetve az adott szituációhoz kapcsolható alkoholmennyiségen múlik.

A legtöbb férfiakkal foglalkozó nő vágya, hogy megtanuljon rajtuk kiigazodni. Aztán, amikor századjára törik bele a bicskája a próbálkozásba, feladja és leszbikus lesz. Legalábbis ezt állítja magáról.

Kölcsönösen játsszanak egymással a férfiak és a nők – ezt már óvodában megtanulhattuk, amikor kislányként választás elé állítottak minket az ovis társaink. Abban az időben, amikor az életünk még egyszerűnek tűnt, sem tudtuk eldönteni, hogy udvarolnak nekünk, vagy csak el akarnak csábítani, hogy a polcra tegyenek a többi trófea mellé. 15 évvel később sem lettünk okosabbak. A gond csak az, hogy már házasságon törnénk a fejünket.

Fotó: 123rf.com

A közvélemény úgy tartja, hogy nem ildomos odaadni magunkat egyetlen férfinek sem idő előtt. Az idő pedig a házasság is lehet. Ez a felfogás már kezd kimenni a divatból. Még egyes nőgyógyászok is butaságnak tartják. Fiatalkorunk kapcsolatainak az átka a türelmetlenség.

Erőszakosan ki akarjuk szedni a másik félből, hogy mit akar. Mondja, vagy hallgasson örökké. Ahelyett, hogy hagynánk, hogy körüludvaroljon bennünket. Egy kis szex, egy kis randi, egy kis éjszakázás, semmi idegeskedés. Lehetne ez is a siker titka. Csakhogy Isten útjai is kifürkészhetetlenek, a kapcsolatainkban sincs jó meg rossz variáció, hiszen két emberen áll a vásár.

Szexnél és érzelmeknél is kettőn áll a vásár
Minél többet tapasztalunk, annál inkább megerősödik bennünk az érzés: mindenhez két ember kell. Nem szabad magunkra venni a kudarcot, sem másra hárítani azt teljes egészében. Fájdalmas elfogadni, de olykor az is elképzelhető, két ember nem való egymáshoz.

Hogyan derítheted ki, hogy melyik simulékonysági módszert kell alkalmaznod?!

Figyelj a kedves minden egyes szavára. Ajánlani könnyű a megleckéztetést, erőt venni magunkon, hogy végre is hajtsuk, annál nagyobb erőfeszítést igényel. Sajnos, nem minden esetben lehet kififikázni, hogy milyen szándékai vannak a férfinak. Flörtölhet azért, hogy ágyba vigyen, de attól még, mert az ismerkedés után nem sokkal forrtatok egymásba, nem jelenti, hogy feltétlenül vége lesz a varázsnak.

Minden flört szemezéssel kezdődik, utána jön a bátorság-kérdés, ki szólítja le először a másikat. Végül italozás, és az élet expressz vonatán száguldozóknak a következő lépés: az ágy. Vagy az autó?! Akik lassabban startolnak, rengeteg szerteágazó lehetőségük van arra, hogy hódítsanak, vagy behódoljanak. Ők minden bizonnyal jobban bírják, ha éheztetik őket.

 Olvasd el ezt is!

15 tipp – így tesznek a jó szex érdekében a párok

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.