Szex negyven felett

A tudósok kimutatták, hogy az idős kor nem feltétlenül kell, hogy együtt járjon a férfiak szexuális vágyának csökkenésével.

Ha valaki a középkorúságba lépve úgy érzi, libidója már nem a régi, annak sokkal inkább romló egészségi állapota lehet az oka. Korábbi teóriák arra utaltak, hogy a kor előre haladtával csökken a tesztoszteronszint, ami a libidó elvesztéséhez is vezethet, azonban az ausztráliai Sydney Egyetemen készült tanulmányból kiderül, hogy mindez csak abban az esetben következik be, ha az illetőnek az általános egészségi állapota is romlik.

A kutatók 325 negyven év fölötti férfi hormonszintjét figyelték meg három hónapon keresztül. Akik jó egészségnek örvendtek, azoknál nem csökkent a tesztoszteronszint, ellenben az elhízott, szívbeteg egyéneknél igen.

shutterstock_453971713

David Handelsman, a kutatás vezetője, így nyilatkozott: „Eredetileg mi is azt vártuk, hogy idősebbeknél alacsonyabb tesztoszteronszintet fogunk mérni, ehelyett az derült ki, hogy a csökkenő tesztoszteron mögött sokkal inkább a romló egészségi állapot áll.” A Chicago Egyetem kutatói korábban már kimutatták, hogy az alváshiánynak is hatása van a férfiak szexuális vágyára, és akik huzamosabb ideig öt óránál kevesebbet alszanak éjszaka, azokban lecsökken a tesztoszteron szintje.

Forrás: https://napidoktor.hu/index