Nincs szex, ha nem jó a szag?

Nem jó a szex finom illat nélkül? Persze. Az emberek szexuális érintkezésében igen fontos szerepe van a partner szagának, ahhoz, hogy jól érezzük magunkat vele.

Biztosan sokunkkal előfordult már, hogy valaki szimpatikus volt, tetszett, jól éreztük magunkat vele, ám amikor a dolgok komolyabbra fordultak volna – előkerült a szex -, megálljt parancsoltunk. Lehet, valójában meg sem tudtuk mondani, miért. Hiszen úgy tűnt, minden “klappol”. Nos, ilyenkor feltehetjük magunknak a kérdést: talán a partner illatát nem találtuk vonzónak?

Úgy tartja a mondás, mindenkinek megvan a maga párja, de tény: csak azok az emberek jönnek ki jól szexuális téren is egymással, akik kedvelik egymás szagát. Valószínű, hogy abban a kapcsolatban, ahol a partnerek nem igazán szeretik egymás szagát, vagy csak egyik kedveli a másikét, de fordítva nem, sajnos nem tervezhetnek hosszútávra. Vagy ha igen, a szexuális érintkezés előbb-utóbb problémává válik.

Amikor valakit valójában szeretünk, emberi értékeit kiemelkedőnek találjuk, hajlamosak vagyunk ennek a dolognak nem tulajdonítani jelentőséget. Pedig van neki. Sőt, könnyen akadályt gördíthet két ember hosszútávú boldogsága közé.

Annak a jelentőségteljes mondatnak, miszerint “minden kémia”, ugyanis igaza van. Kutatások szerint az embereknél sokkal nagyobb a jelentősége a szagoknak a szex terén, sőt, ezzel együtt persze a párválasztásban és az utódnemzésben is, mint ahogy gondolnánk.

A szagokkal kapcsolatos érzések a serdülőkorban változnak: a fiatalok elkezdik vonzóbbnak találni az olajos, pézsma jellegű szagokat, amint a nemi érés megkezdődik. A testhajlatainkban keletkező szagok szerepet játszanak a párválasztásban. A hónalj és az ágyék megmaradt szőrzete jelzéseket hordoz a viselőjéről. Elárulja hozzáférhetőségét és szexuális izgalmának mértékét is.

A férfiak és a nők szempontjából is igen fontosak a szagok – még jóval az előtt, hogy a szex egyáltalán szóba kerülne.

szexualis elet

A férfiak valószínűleg tudat alatt is megérzik, mikor van egy nőnek peteérése. A nőkben fokozódik ilyenkor az illó zsírsavak termelése. A férfiaknál a hónalji mirigy két, csaknem egyforma hormonszerű anyagot termel. Az androsztenon, melynek szagát leginkább a vizelethez lehet hasonlítani, sok nőben negatív hatást kelt a férfiakkal szemben.

A szantálfa illatához hasonlító androsztenolt azonban szexuálisan vonzónak találják. Amikor a nők párt választanak, tudattalanul is két fontos dolgot tartanak szem előtt.

A szagok segítségével bizonyosodnak meg róla, alkalmas-e utódnemzésre az a férfi, másrészt pedig olyat keresnek, akivel jó minőségű géneket örökíthetnek tovább. A férfiak és nők modern társadalmunkban nincsenek is igazán tudatában annak, hogy milyen szagingerek érik őket, és ezek mennyire nagymértékben hatnak az érzelmeikre, viselkedésükre.

A szagok később, a gyermek gondozásában is nagy szerepet játszanak – hiszen gondoljunk csak arra, hogy a babák is szinte azonnal meg tudják állapítani szagok alapján, ki az ő anyukájuk. Az anya is tudja saját csecsemőjét azonosítani, mégpedig a fejtetőn levő hajforgó illatából.

Manapság nagy divat a különféle dezodorok és parfümök használata, ami nagyon előnyös és jó dolog, ám ha túlzásba visszük és valóságos illatfelhőt fújunk magunk köré, könnyen lehetetlenné tesszük, hogy a partner a “saját szagunkat” is érezze.

Ez annyiból lehet baj, hogy ha később, már az illatfelhő nélkül kerülünk közel egymáshoz – akár már szex közben – könnyen kellemetlen meglepetés érhet bennünket. Csínján tehát ezzel is, akárcsak a szépítő szerekkel!

Forrás: https://napidoktor.hu/index


3 hozzászólás

  1. obsitos

    Nem kell “megállj” parancsolni, lekonyul magától !!! 🙁
    Nagyon nagy szerencsénk van egymással, feleségem “szagát” talán 3-4 – szer éreztem 49 év alatt, nem az illatszerek miatt, hanem egyszerűen nem “bűzölgünk” ! 🙂

  2. Bibi

    Hát ezen kifeküdtem.Qva jó!Ez a napi doktor szinvonala.
    Mi van a pajzsmirigy problémával,ami lassan népbetegséggé válik.Erről kellene írni,hogy jutottunk idáig,hogy titkolták el a jód fontos szerepét a szervezet működésében,mitől van a sok mellrákos,prosztata daganatos beteg,stb.Ha az ember nem néz utána mindennek ,hagyja magát az orvosoknak kiszolgáltatni,pár hónap alatt kivégzi a gyógyszermaffia.Na kedves napi doktor,ne a baszás legyen a tő témád,azt hagyjuk az állatokra.