Mást akar a férfi, mást akar a nő

Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi nőt – a nő férfit. – állítja Karinthy Frigyes.

Több évezredes tapasztalat mutat rá a két nem különbözőségeire. Ezek leginkább egy párkapcsolatban kerülnek felszínre, hiszen ilyenkor alakulnak ki elvárások egymás felé, amit gyakran nem tud a két fél teljesíteni. Természetesen ez nem jelenti feloldhatatlan akadályát egy kapcsolatnak, ezt példázza számtalan boldogságban és harmóniában együtt élő pár. Csupán meg kell tanulnunk hogyan is működik a másik nem.

Az első fontos dolog, amit fel kell ismernünk, el kell fogadnunk, és nem szabad elfelednünk, hogy a nők és a férfiak mást igényelnek, másra van szükségük. Nem szabad eldöntenünk a párunk helyett, hogy mit akar. Nem hibáztathatjuk azért, mert valamit nem úgy csinál, ahogy mi elterveztük (helyette), el kell fogadnunk a másikat olyannak amilyen, és nem olyannak, amilyenné változtatni szeretnénk.

szerelem

A nők törődésre, kényeztetésre vágynak. Fontos, hogy érezzék társuk támogatását, még akkor is, ha a nő tudja, hogy képes megbirkózni a feladattal, érzései mégis igénylik a figyelmet és a szeretet. A nő szereti megosztani párjával aktuális problémáját, jólesik neki, ha érzi, hogy nincs egyedül. Fontos számára, hogy valaki meghallgassa, ha szükség van rá ösztönözze, biztassa. A férfi közelsége nyugtatólag hat krízishelyzetben.

A férfiak ezzel szemben úgy működnek, hogy ha képesek egyedül megoldani egy problémát, akkor nem beszélnek róla. Ilyenkor inkább visszavonulnak és a megoldásra koncentrálnak. Ez esetben nem szeretik ha a nő beszélgetni próbál velük, faggatja őket, és a legkevésbé sem jó ötlet tanácsot adni nekik, ha nem kérik. A leghelyesebb ilyenkor hagyni őket és türelmesen megvárni, hogy zöld ágra vergődjenek a gondjukkal, mert utána biztos, hogy újult erővel és törődéssel fordulnak majd felénk és meghálálják toleranciánkat.

A nők hajlamosak a szeretlek-index” alapján értékelni kapcsolatukat, vagyis az alapján, hogy milyen rendszerességgel hangzik el az a bizonyos bűvös szó szerelmük szájából. A férfiak viszont fölöslegesnek érzik nap mint nap mondogatni, hiszen “ha nem szeretném, nem élnék vele” kifejezés már gyakorlatilag szállóigévé vált. A két álláspontot közelíteni kell, ugyanis a nőknek fontos, hogy ésszerű időközönként bizonyítékot kapjanak kedvesük szerelméről.

szerelem
Ha egy
párkapcsolatboldogtalan, nincs harmónia, azért mindkét fél felelős. Senki sem változtathatja meg a másikat, mindenki csak a saját gondolataiért, cselekedeteiért felelős, és a saját hozzáállásán tud változtatni.Másrészt nem szabad túlzásba esni, mert a gyakori ismételgetés könnyen közhellyé, elcsépeltté válthat, s egy idő után észre sem vesszük, hogy már nem érzésből, hanem rutinból mondjuk. Szavak helyett tettekkel éreztessük a másik nemmel, hogy még mindig szeretjük.

A két nem közötti véleménykülönbség ősi viszályok eredménye, sok csatát vesztettek miatta és a mai napig szedi áldozatait. Ez a csata örök. A jelen kor harcosai nyughatatlanul kutatják a harmonikus szerelem kulcsát és titkon áhítják a megnyugvást.

Forrás: