Az első szerelem…

A serdülőkor az egyik legnehezebb életkor, amikor egy-két év alatt rengeteg változás történik az emberben mind testileg, mind lelkileg, és napról-napra új és ismeretlen érzések bukkannak elő szinte a semmiből.

A másik nem iránti érdeklődés ugyan már korábban elkezdődik, de igazán a serdülőkorban éri el a csúcspontját. Ezért nagyon fontos, hogy a serdülő fiúk és lányok sokat legyenek együtt kortársaikkal. Könnyebb az út az első szerelemhez, ha egy fiú és egy lány ugyanazon közösséghez tartozik.

Mindig adódik lehetőség arra, hogy egymás mellé sodródjanak az iskolai szünetben vagy egy tábor alkalmával. Az azonos csoporthoz való tartozás feltételezi, hogy korábban már alaposabban megismerték egymást és többiekhez való viszonyukat. Így valószínűbb, hogy azonos hullámhosszon lesznek, és nemcsak tini szerelmesek, hanem barátok is lehetnek.

Az ismerkedés

Az ismerkedés legnehezebb része a megszólítás, a másik érdeklődésének felkeltése. Van, akinek nincsenek problémái ezen a téren, de a többség számára nehezek a kezdeti lépések. Főként azért, mert a kezdeményezés nagy önbizalmat igényel, márpedig a serdülők köztudottan általában ennek hiányától szenvednek.

Az önbizalom alapja, hogy valaki képes legyen saját magát, viselkedését, kinézetét elfogadni. Ha ez sikerült, akkor sokkal könnyebb lesz elfogadtatni magát másokkal is. Az önbizalom nem nagyképűséget jelent, vagy azt, amikor valaki valamilyen valós vagy vélt adottsága miatt túlértékeli önmagát.

Gyakrabban fordul elő a tizenéveseknél, hogy valaki nem elégedett önmagával. Ilyenkor megpróbálhat aktívan változtatni nemkívánatos tulajdonságain. A serdülők számára általában a külső, testi adottságok jelentenek problémát: mivel ezeknek csak egy részén tudnak változtatni, a többit kénytelenek elfogadni.

Első szerelem, párkapcsolat

A tini szerelem, együtt járás alapja gyakran kizárólag a külső tulajdonságokra épül, és a fiatalok kevésbé figyelnek a belső értékekre. Bár a teljes megismerés mind a külső, mind a belső tulajdonságok megismerését jelenti, a serdülőknél a külsőségek nagyobb jelentőséggel bírnak. Amennyiben két fiatal között kölcsönös szimpátia alakul ki, érdemes időt adni nem csak a másik, de önmagunk megismerésére is. Egy kapcsolatban derül ki igazán, hogy én milyen vagyok, mit szeretek, minek örülök, mi érdekel és mi nem.

Tini szerelem és testi kapcsolat

A serdülőkori vagy – ritkább esetben – első szerelmeknél gyakran felmerül a kérdés, hogy mikor jött el a testi kapcsolat ideje? A párkapcsolatban mindenekelőtt egymás megismerése a fontos, és kölcsönös szimpátia esetén van értelme továbblépni. Azt mondhatjuk, hogy egy kapcsolatban akkor kerülhet sor a szeretkezésre – vagy azt megelőző pettingre – ha megvan a megfelelő testi érettség, a szükséges lelki, érzelmi háttér, az együttlétet felelősségvállalás kíséri (védekezés a nem kívánt terhesség, vagy fertőzés ellen), és nem utolsó sorban, ha megfelelő körülmények állnak rendelkezésre (nyugodt, intim környezet és bőséges idő).

A pszichoszexuális fejlődés szempontjából az első szerelem és szeretkezés rendkívül fontos, testileg-lelkileg fel kell készülni rá. Nem szerencsés, ha váratlanul történik meg, esetleg egy házibulin vagy alkoholos befolyásoltság alatt. Egy rossz élmény egész életen át meghatározhatja a szexualitáshoz és párkapcsolatokhoz való viszonyt. Az első alkalomnál kiemelten fontos a gyengédség, a másikra való odafigyelés, a biztonság, és a szeretet.

Ha kellően felkészült a pár mindezeknek az élményeknek az átélésére, és befogadására, ha képesek a másikra figyelni és kölcsönösen örömet adni, akkor éretté váltak a testi-lelki párkapcsolatra és a valódi szerelemre.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.