Hogyan készítsünk Mikulásra pálcikás csokoládét?

Azok számára, akik otthon is szeretnének ajándékba csokoládét készíteni, eláruljuk az öntő forma készítésének lépéseit. A formák lehetnek bármilyen alakzatúak és méretűek, tehát gyakorlatilag bármit használhatunk erre a célra. Igaz, ez nem azt jelenti, hogy veszünk egy játékot, ráöntjük a csokoládét és bedobjuk a mélyhűtőbe:)

Készítsük el a csokoládé formát!

Egy átlagos cukorka formát is lehet használni. A szaküzletekben számos felhasználható formát, nyalókát, szappankészítő felszerelést, jégkockatartót, cukorka tartót lehet kapni. Játékcsomagolásokat is fel lehet használni alapanyagként. Ha egy teljes felszerelést szeretnénk, előbb döntsük el, milyet. Bármi mellett döntünk, legyen tiszta és száraz. Valószínűleg nem szeretnénk, ha a csokiba belemenne valami. Alumínium fóliát is használhatunk, csak figyeljünk oda, hogy ki ne folyjon.

Két módja van a csokoládé megolvasztásának:

Az egyik az, hogy a csokoládét tegyük egy percre a mikrohullámú sütőbe (persze megfelelő edényben), vegyük ki, kavarjuk meg, majd tegyük vissza még egy percre. A sütőtől függően előfordulhat, hogy kevesebb vagy több időre van szükség. Ne feledjük, a csokoládét mindig meg kell kavarni, amikor kiveszed.

A második módszernél, ha van, akkor egy duplafalú edényt kell használni. Tegyünk fel vizet takarék lángon főni, majd helyezzük a csokoládét a forrásban lévő víz fölé, és addig kavarjuk, míg el nem olvad. A csokoládé a gőznek köszönhetően olvad el. NE TEGYÜK A CSOKOLÁDÉT A VíZBE!

palcikas-csokolade-3

Tipp: Ne tegyük a csokoládét tepsistől a gáztűzhelyre, mert később sok dolgunk lesz a takarítással.

Tipp: Ha ropogós csokit vagy M&M-szes csokit szeretnénk készíteni, akkor keverjük bele a hozzávalókat, mielőtt a csokoládé leülepszik.

Ha ropogósra szeretnénk, törjünk össze néhány diót, és keverjük bele az olvadó csokiba. Miután az teljesen elolvadt, töltsük meg a formát egy teáskanállal. Enyhén ütögessük meg a tetejét, hogy ne maradjanak benn levegő buborékok. Ha nem így járunk el, a csokink lyukacsos lesz.

palcikas-csokolade

Készítsünk egészséges édességet Mikulásra!

Nyalóka forma készítése

Kövessük ezeket a lépéseket, majd amikor a csokoládét beöntöttük a nyalóka formába, tűzzünk egy pálcikát a közepébe. Ha az nem áll elég biztosan a csokiban, öntsünk még rá egy keveset.

palcikas-csokolade-2

A csokoládé lehűtése

Helyezzük a formákat a mélyhűtőbe és várjunk. Amikor készen van, a csokoládé elkezd leválni. Ekkor vegyük ki és tegyük puha felületre, például egy szalvétára. A csoki eltörhet, ha hideg és kemény felülettel dolgozunk. Ha nem tudjuk kivenni a formából, helyezzük vissza a mélyhűtőbe, mer szüksége van még egy kevés időre. Ha még ezek után sem válik le róla, dörzsöljük meg, vagy öntsünk vizet a formára (nem a csokoládéra) és akkor sikerülni fog.

Készen is van, már csak fóliába kell csomagolni amit ejándékba szánunk, a többit pedig el kell fogyasztani!

Ez is érdekelhet!

Íme a receptek, amelyekkel Marton Adri a Mikulást várja

Forrás: edenkert.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.