Hideg, szél, hó és melegfront

Éjszaka az ország déli felén nagy területen, északabbra kisebb körzetekben erősen megnövekszik a felhőzet, és szórványosan valószínű hószállingózás, gyenge havazás.

Reggel, délelőtt mindenütt csökken a felhőzet, nagy területen kiderül az ég, legkésőbb a Dél-Dunántúlon és a keleti határvidéken. Napnyugta után északnyugat felől növekedni kezd a felhőzet, és késő este északnyugaton havazás kezdődik. Mérsékelt marad a légmozgás, majd délutántól a Dunántúlon egyre többfelé megélénkül, estétől a Kisalföld környékén megerősödik a délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -9 és -14 fok között alakul, de a Dunántúl nyugati hófedte és tartósabban derült területein, valamint az Északi-középhegység völgyeiben -20 fok közelében valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és -6 fok között várható.

Szerda délután nyugat felől egy melegfront éri el hazánkat. Hatására egyeseknél fejfájás, fáradtságérzet, álmatlanság jelentkezhet; a stressztűrő-képesség is csökkenhet. Folytatódik a hideg, téli idő.

Fotó: pixabay

Távolabbi kilátások csütörtöktől vasárnapig:

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, vasárnap szakadozik fel nagyobb területen a felhőzet. Több alkalommal, több helyen valószínű csapadék; havazás, de főként a Dunántúlon és az Alföld déli felén átmenetileg eső, ónos eső, havas eső is várható. Vasárnap már számottevő csapadék nem lesz.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 80 százalékán lehet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet kezdetben és az időszak végén -6 és -14, közte +1 és -5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet +4 és -5 fok között változik.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2017. január 9. -8,0 °C -6,7 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 13,8 °C (1998) legalacsonyabb hőmérséklet: -18,1 °C (1985)

Forrás: met.hu

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.