Hétvégi kreatív: Készítsünk rénszarvasos karácsonyi gömbdíszt

Ünnepi díszekből soha nem elég: Rudolfnak köszönhetően a rénszarvas állandó és kedvelt eleme a téli dekorációnak, legyen szó akár adventi koszorúról vagy karácsonyi gömbdíszről.

Karácsonyi gömdísz rénszarvas módra

Tagadhatnám, de minek, szeretem a rénszarvasokat. Különösen azóta, amióta volt szerencsém velük élőben is találkozni másfél évtizeddel ezelőtt a finnországi Roveniemiben, a finn Mikulás hazájában. Rajongásomnak fizikai megtestesülése volt az a nagyobb kupacnyi ajándéktárgy, plüssfigura, ruhadab, amellyel végül hazatértem a messzi északról. Azóta persze sokat változtam, de a rénszarvasokat továbbra is szeretem, az ajándéktárgyak azonban már nem az én szobámat, hanem a gyerekekét díszitik rotációban, mert a beszerzés során ennyi gyerekre azért nem számítottam…

Hozzávalók

Elkészítés

  • készítsük elő a krepp papírt (ne hajtogassuk szét) és vágjunk belőle vékony csíkokat
  • vegyük ketté a műanyag gömböt: az egyik felére ragasszuk fel a piros vagy barna zsenília pompomot (ez lesz a rénszarvasunk orra), fölé pedig a két szemet; a másik félgömböt töltsük meg a krepp papírból vágott csíkokkal (előtte szedjük szét őket, hogy dúsabbnak hasson, akár kisebbekre is vághatjuk őket)
  • zárjuk össze a gömböt
  • a gömbdísz akasztójába fűzzük bele az akasztónak szánt szalagot
  • a rénszarvas agancsához vegyünk elő egy barna zseníliadrótot: vágjunk le belőle egy 20 cm-es darabot, ez lesz az agancs fő ága, majd vágjunk le néhány kisebb darabot (3-4 cm) az elágazásokhoz
  • ragasztózzuk körbe a gömb akasztófülét és tekerjük rá körbe az agancs fő ágát
  • jöhetnek az elágazások: tekerjük a fő ágra a kisebb zsenília darabokat ízlés szerint, majd hajlítgassuk végleges formára az agancsot

karácsonyi rénszarvas

Forrás: Mom with Five


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.