Gyerekek, gerincferdülés és a XXI. század – 4. rész

Mint minden esetben, itt is fontosabb lenne a betegség gyógyítása helyett, annak megelőzése. Apró odafigyelésekkel, megfelelő bútorok, iskolatáska megvásárlásával sokat tehetünk azért, hogy ne terheljük feleslegesen a gyerekeinket. Tartsuk szem előtt azt is nem minden pénz kérdése. A rendszeres, jól megválasztott testmozgás, nem csak gyerekeinknek, de nekünk is ugyanúgy egészséget, feszültség levezetést és jobb közérzetet eredményez. De lássuk, ha vásárolunk, mi az, amire érdemes odafigyelnünk:

Gyermekünk testmagassága az évek alatt sokat változik, tehát ami az egyik hónapban még jó, az a következő hónapban már nem. Mit tudunk tenni? Nem cserélhetünk folyamatosan bútorokat!  Vásárolhatunk viszont olyan dolgokat, amelyek követi gyermekünk testi változásait. Az ergonomikus asztalok méretei igazodnak a gyermek igényeihez, „vele nőnek” az állítható magasságnak köszönhetően. Így nem kell soha görnyedni vagy nyújtózkodni, a vállak lehetnek lazák, lehet megfelelő helyzetben a hát és a nyak.

Az ergonomikus székek hasonlóan alkalmazkodnak, de fontos azok megfelelő használata! Egy jó szék kemény ülőfelületű. Ha ülve hátracsúszunk rajta, akkor meg tudjuk hátul támasztani úgy a medencecsontunk tetejét és a derekunkat, hogy a talpunk kényelmesen lent marad. Fontos, hogy ez a pozíció fenn tudjon maradni a tanulás bármilyen mozzanata alatt. Hátul a támla csak olyan magas, hogy mozgásában már ne akadályozza a lapockákat. A szék ülőfelületének comb alatti része gömbölyített, hogy nem nyomja a combokat és nem gátolja a vérkeringést.

“Gyermekeknél érdemes a szék használata mellett bevezetni szabadidőben a nagylabdát. Az azon való ülés segíti a helyes testtartást, javítja a gyermek megfelelő pszichomotoros fejlődését is. A labdán való folyamatos egyensúlyozás, minden pillanatban átmozgatja a megfelelő izmokat, segíti az egyensúlyérzék és a koordináció javulását, javítja a figyelem megtartását. A helyes testtartás érdekében fontos a testmagasságnak megfelelő átmérőjű labda kiválasztása. A labdán való ülésnél is fontos szempont, ha a labda tetején ülünk, akkor a talpunk támaszkodjon teljesen a talajon. Térdünk és csípőnk derékszögnél nagyobb 100–110 fokos szögben álljon” – mondta el dr. Zsiska Beáta, reumatológus, hollisztikus orvos, a Benyovszky Orvosi Központ specialistája.

iskolatáska

Végül hasznos tanácsok a megfelelő iskolatáskához: mérete, akkor megfelelő, ha a váll vonalától a medencecsontig ér és háti része jól illeszkedik a gerinc vonalához. Legyen tartása, támaszték nélkül is álljon meg a talpán önmagában. Az anyaga akkor jó, ha strapabíró, fényvisszaverős, megfelelő helyeken légáteresztő, hogy a gyermek ne izzadjon bele. Vállpántja 2 db legyen, az egyenletes súlyelosztás miatt és állítható, hogy a táska megfelelően illeszkedjen a gyerekhez akár pólóban, akár télikabátban van. A vállpántok legyenek szélesek, jól párnázottak az optimális súlyelosztás érdekében. A táska önmagában – még könyvek nélkül – könnyű legyen, mivel ha megpakoljuk, akkor a tele táska súlya nem haladhatja meg a gyermek súlyának 10%-át.  Legjobb a több rekeszes belső tér. A háthoz közel a nehezebb könyvek, külső rekeszekbe a füzetek, iskolaszerek. A táskába pedig csak a valóban szükséges dolgok legyenek bepakolva.

Ideális esetben az egészség megtartását nem felnőttként kell elkezdeni, hanem a legjobb ebben a szemléletben gyermekként felnőni. Világunk a XXI. században minden területen nagyon gyorsan fejlődik. Ha ezt okosan használjuk, akkor szüleinkhez képest mi már gyermekeinkkel egy egészségtudatosabb jelenben tudunk élni!

Forrás: https://napidoktor.hu/