Uniós pályázat életmódprogramokra

A közel 1 éve megjelent TÁMOP 6.1.2 jelű, ?Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok? című pályázatra kevesebb, mint 50 munkahely adott be sikeres pályázatot.

Ebből az 50 pályázatból a Swiss Medical Services szakértői csapata és a 4-tender pályázatírói összesen közel 40-et készítettek el. A Swiss Medical a következő cégek: Accor Services Magyarország Kft., Café + Co Ital és Ételautomata Kft., DHL Express Magyarország Kft., LLP Hungary Számítástechnikai és Kereskedelmi Kft., Media-Press 91 Kft., Synergon Rendszerintegrátor Kft., Synergon Informatika Nyrt., Tata Hűtőtechnikai Fővállalkozó Kft., pályázatának végrehajtására vállalkozott.

A programok indítása előtt kötelező sajtótájékoztatóra várjuk a média egészségfejlesztési témában érdekelt képviselőit. A résztvevő újságírók számára lehetőséget biztosítunk, hogy személyes élményeket szerezzenek a program egyes elemeiben és az egészségfelmérésben ingyenes részvételt biztosítunk számunkra.

A szív- és érrendszeri, illetve a daganatos megbetegedések, valamint a korai és elkerülhető halálozás életmódbeli okainak csökkentése az alapvető célja a Népegészségügyi Program, illetve a Társadalmi Megújulás Operatív Program célkitűzéseivel összhangban most megjelent, a Közép-magyarországi régió esetében 600 millió forintos, a konvergencia régiókban pedig összesen 1,8 milliárd forintos keretösszegű európai uniós pályázatnak.

A konstrukció keretében az egészséges táplálkozással, a lakosság rendszeres testmozgását elősegítő szabadidős tevékenységekkel, a dohányzást, alkohol- és drogfogyasztást megelőző, tudományosan megalapozott módszerekkel és eszközökkel, a lelki egészség védelmére, illetve megőrzésére irányuló egészségfejlesztéssel és megelőzéssel, az életvezetési kompetenciák és az öngondoskodás képességének fejlesztésével, a családi életre való felkészítéssel, a biztonságos szexuális életre való neveléssel, az elsősegélynyújtással és baleset megelőzéssel kapcsolatos programok megvalósítására igényelhető európai uniós támogatás.

Ezen célokból minden, munkahelyen 3 általunk szervezett egészségfejlesztési program valósul meg programonként 8-8 alkalommal.

A programok megkezdése előtt a jelentkező munkavállalók témakörtől függően egészségi állapotuk és életviteli szokásaik felmérésében vesznek részt. Ezen eredmények alapján személyre- és munkahelyre szabottan kapnak egészségfejlesztő programot. Ezt nevezzük munkahelyi egészségtervnek.

Munkahelyenként minimum 20 fő/program, maximum 300 fő/program a kapacitás, emiatt cégenként 20-300 fő számára nyílik lehetőség a részvételre.78671. Az egészséges táplálkozás fejlesztése, a táplálkozási szokások javulása ? kitűzött célok a csökkentett zsír és kalória tartalom mellett ízletes, növényekben és gyümölcsökben gazdagabb, nátriumban szegényebb diétára szoktatás. Ennek megfelelően nem pusztán diétás előírást vagy a szokásos tantermi oktatást kapják meg a résztvevők, hanem lesz a későbbi időszakban főzési verseny és látványkonyhán oktatás a családban a főzésért felelős családtagok bevonásával. Jelenleg az átlagos magyar munkavállaló a napi tényleges kalóriaigénye felett 20-30%-kal többet visz be, nátrium fogyasztásunk az egészségesnek tartott mérték 3-4x-ese, zöldség és gyümölcs fogyasztásunk a töredéke a kívánatosnak. Ezen alkalmakkor a nyers és feldolgozott élelmiszerek közötti különbségekre és a gyorsétkezdékben való étkezés ártalmaira is felhívjuk a résztvevők figyelmét. A program végén ismételt ellenőrzésen hasonlítjuk össze a változás mértékét és céges összesítő, illetve egyéni összehasonlítás is történik a záró egészségtervben.

2. Mozgásprogram során szakértőink az OMT gyógytornászai a munkahelyen és otthon is végezhető, egyszerű, de hatékony gyakorlatsorokat tanítanak be a munkavállalóknak. Legalább az esetek felében kültéri programokkal, esetenként közös kirándulással igyekszünk felhívni a rendszeres testmozgásra a munkavállalók figyelmét. Jelenleg az Európai átlag alatt van minden korcsoport mozgásmennyisége, főként a keresőképes korosztályban 30-50 életkorban igen alacsony és fokozatosan beszűkül a heti/napi mozgás mennyisége. A kerékpáros és gyalogos közlekedés előnyeire a figyelem felhívása (menjen lépcsőn, parkoljon távolabb munkahelyéről, szerezzen be lépésszámlálót érje le a napi 1-2 km-rt azaz 2000-3000 lépést). Hosszas ebédszünetet töltse aktív mozgással egy részében. A munkavégzés során beiktatott szünetekből (kávé/cigaretta helyett) mozgást tartalmazó szünetet akarunk kialakítani – beltéri ping-pong asztal, kosárlabda háló, stb)

3. Lelki egészségprogram ? neves szakemberek segítségével oktatjuk a pozitív gondolkodást, a vizualizációt, a stresszt feldolgozó mentális gyakorlatokat. Felmérjük a program elején és végén a stressz szintet, a pszichés terheltség mértékét. Kiscsoportos foglalkozások mellett szükség esetén egyéni foglalkozásokat is szervezünk az érintett munkavállalók részére. Erősítjük a közösséghez tartozás érzését, az önzetlen segítségnyújtás formáit, az összefogás és a lelki problémák és örömök megosztásának képességét. Egyes alkalmakat a mozgás és táplálkozás program elemeivel összekapcsolunk, hogy a teljességre törekvő, holisztikus szemléletű ember gondolkozását megteremtsük és megszilárdítsuk.

8 cég közel 600 munkavállalóját várjuk a programokba. A programok teljesítésével kedvezőbb ?work-life balance? alakítható ki és honosítható meg cégkultúraként. A szenvedve, keményen dolgozni helyett, paradigmaváltással a boldogan és egészségesen jól dolgozni kerül a közgondolkozásba. Közvetlen környezetünkben a személyes életmód átalakításával Ők lesznek az egészségesebb élet nagykövetei, mint egy jótékony vírus fertőzik meg környezetüket az egészségesebb szemlélettel, és tartják fenn hosszabb távon a munkahelyen cselekvés formájában is az egészségesebb életmódot.

Forrás: