Védekezzünk az uborka által terjesztett halálos baktérium ellen

Az uborkával terjedő véres hasmenéses járvány bár súlyos tünetekkel járhat, ám a higiéniai előírások betartásával kivédhető a komolyabb probléma.

A hatóságok szerint Németországban egy különleges bélbaktérium, az E. coli által okozott fertőzésben a 16 tartományból legkevesebb 10 tartományban már több mint 1000-en betegedtek meg, közülük csaknem 300-an életveszélyes állapotban vannak és már 10 halálos áldozata van a baktériumnak. Eddig hat másik országban is regisztráltak betegeket.

Jordán László, az MGSZH (Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal) elnökhelyettesének elmondása szerint az állatokból került ki a baktérium. Valószínűleg a helytelenül trágyázott, hígított állati ürülékkel locsolt zöldségek okozták a járványt. A nyers uborka, fejes saláta, paradicsom vagy akár a rosszul átsütött hamburgerhús is veszélyt jelenthetnek.

shutterstock_77517791

Az eddigi információk szerint minimális mennyiségű fertőzött zöldség került Magyarországra és amennyiben ezt megfelelően használják fel, úgy nem kell számítani betegségekre – mondta Dr. Ócsai Lajos járványügyi főosztályvezető, az ÁNTSZ-től. Ha valaki Németországban járt az utóbbi hetekben, megbetegedhetett, a lappangás ideje ugyanis több nap.

Egy olyan, úgynevezett enterális baktériumról van szó, amely az emésztőszervrendszer végtermékéből kerül vissza szájon át a szervezetbe. Az E.coli baktérium az emberi szervezetbe kerülve toxinokat termel, amik roncsolják a vesét és vérszegénységet okoznak. A megbetegedés általában véres hasmenéssel jár, tünetei között van fejfájás, általános levertség és láz is.

A szakértők eddig mintegy 80 mintát gyűjtöttek össze a spanyol eredetű zöldségfélékből, hogy tüzetesen megvizsgálják mikrobiológiai szempontok alapján. Az MGSZH megkapta annak a két cégnek a nevét, amelyek a szennyezett uborkát behozhatták az országba. Az élelmiszer-biztonsági szakemberek már jártak a szóban forgó vállalkozásoknál, hogy lefolytassák a vizsgálatokat, és felderítsék, hogy az árut hová szállították.

Az E.coli baktérium minden korosztályt egyformán megbetegíthet. Terjesztésében a piszkos kéznek és a mosatlan zöldségeknek van döntő szerepe. Tehát a személyi és környezeti higiénés előírások betartása lényeges a megelőzésben.

Az úgynevezett EHEC-baktérium már nem először ütötte fel a fejét Németországban, a nyolcvanas években már volt hasonló eset. A járvány ezúttal május közepén kezdődött. Az első értékelések szerint azonban terjedése gyorsabb, mint korábban, és tünetei is sokkal súlyosabbnak bizonyulnak.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.