Miért fontos gyermekkorban megtanulni a helyes légzést?

A legtöbb felnőttnek nincs kapcsolata sem a testével, sem a légzésével. Akkor figyelünk csak oda ezekre, ha baj van.

Manapság a gyermekek is stressznek vannak kitéve, a felgyorsult világ rájuk is hat, sok az információ, sok a pörgés, a szülők, felnőttekből érkező feszültség, amelyet egy gyermek nem mindig tud kezelni. Lehet, hogy csak szimplán magára veszi a felnőttek feszültségét, és nem is érti, mi történik vele. Jól ismert tünetegyüttes a hiperaktivitás, amelynek okai is itt keresendők.

Ha már fiatalon megtanulja egy gyermek, hogy mindig a rendelkezésére áll egy eszköz ahhoz, hogy magán segítsen, magát megnyugtassa, hogy a biztonságérzetét önmagában megtalálja, hogy feltöltse magát, az fantasztikus távlatokat nyit meg egész életére.

Ha csak annyit megtanul egy gyermek, hogy a teste is fontos része, és érezheti mind a testét, mind a légzését, odafigyelhet magára és a test jeleire, akkor később nem lesz belőle olyan felnőtt, aki idegrendszeri problémákkal küzd, nem tud aludni, és mindig csak aggódik, míg végül valami komolyabb betegséget is létrehoz magában.

Ezzel a légzéssel az ember a szunnyadó erőforrásait is életre kelti, hiszen kikerül az elméjéből. Az elme a legnagyobb akadálya az intuiciónak például, hiszen örökösen kételkedik a belső bölcsességben, az ösztönökben.

A gyermekek sokkal érzékenyebbek még, fantáziájuk, intuíciójuk szárnyal. Ha a légzésükkel is kapcsolatban vannak, mindezek a „képességek” nem fognak lezárulni bennük, mint oly sok felnőttben, hiszen folyton táplálják a légzéssel az ÉRZŐ oldalukat, ezáltal gazdagabb, színesebb, intenzívebb életük lesz később is.

Az ember elsődleges kulcsa az élethez, az életenergiához a légzése. Ha nem eszünk, nem iszunk, órákig, sőt akár napokig is élhetünk még, de ha nem veszünk levegőt, nem kapunk levegőt, pár perc alatt véget ér az életünk.

Mégis a légzésünk egy automatikus működés, magától értetődőnek vesszük. Ugyanilyen automatikusan táplálkozunk, beszélünk, működünk, nagyon kevés pillanatot élünk meg igazán, mélységeiben.

Ha az ember felületesen lélegzik, akkor alig vesz magához levegőt, csak amennyi épp, hogy elég számára.

Ha mélyebben lélegzünk, megtöltjük a hasunkat, és odafigyelünk minden egyes lélegzetre, benne vagyunk, csak a légzésünket érezzük, és semerre nem kalandozunk, akkor nyílnak meg a mélységei a légzésnek. Elkezdjük valóban táplálni magunkat általa, és meglepő módon frissnek és feltöltöttnek érezhetjük magunkat csupán pár perc „tudatos légzés” után.

Eközben az elménk kikapcsol, magunkkal vagyunk, nincs aggodalom, nincs jövőn agyalás, múlton rágódás, csak a jelen pillanat van, és a légzésünk, mi magunk. Észrevétlen módon lenyugszunk, béke, nyugalom és harmónia költözik belénk, biztonságérzet. Megérkezünk a jelenbe, a középpontunkba.

Innen minden helyzet, amely előzetesen stresszt keltett, újragondolható, átértékelhető… és általában felsejlik egy megoldás, az addig megoldhatatlannak tűnő problémára. Újra választhatunk, harmonikusabban, számunkra kedvezőbben, hogy biztonságérzetünket újra érezzük.

Ehhez nem kell semmi külső eszköz, a légzésünkön keresztül tudunk összekapcsolódni a saját forrásunkkal, a saját életenergiáinkkal. A belső békénkkel.

Forrás: