A babák és a kancsalság

Először minden kisbaba kancsalít néha, de ha ez állandó és néhány hét után is megmarad, akkor au akár szemproblémát is jelezhet. Mikor mit kell figyelni a szülőknek?

Kezdetben a baba két szemének mozgása nem összehangolt, anatómiailag nem tökéletes. Egyértelmű követő mozgás körülbelül hathetes kortól várható. A kicsi már nagyon korán elkezd látni, ilyenkor azonban egy kicsit még távollátó. A valódi térlátás kialakulása kb. fél éves korra tehető, ám ez nem azt jelenti, hogy normális, ha a baba fél éves koráig kancsalít. Átlagosan a gyermekek szeme két éves korára működik rendesen – mondta Dr. Szécsei Rita gyermek szemgyógyász.

Nem mindegy mit értünk kancsalságon (strabizmuson)!

A kancsalság gyakori gyermekkori panasz, lehet befele térő, kifele térő, időnként a két szem nézővonalai függőlegesen térnek el egymástól, ami esztétikailag különösen zavaró. Ha a kisbaba szeme kicsit kancsalít, az még nem jelez problémát, ám ha igazi értelemben vett kancsalságról, vagyis a két szem együttlátásának hiányáról beszélünk, az sosem normális.

A kancsalság kialakulhat fénytörési hiba miatt, melyet a szemnek állandóan kombinálnia kell. Az egyik szem fénytörése tökéletes, a másik szem azonban rövidlátó, távollátó vagy asztigmiás. Ilyenkor a beteg baba az egészséges szemével fixálja a tárgyakat, a másik szemét nem használja.

Létezik rejtett kancsalság, mely akkor nyilvánul meg leginkább, ha elfárad a szem, ekkor elkezd kancsalítani, amit kompenzálnia kell a szervezetnek. Emellett lehet veleszületett beidegződési zavar is. Vannak olyan esetek, amikor a kicsinek állandóan befelé van a két szeme. Ez eléggé jellemző a veleszületett kancsalságra és ez biztosan kóros is – hívta fel az anyukák figyelmét a szakértő.

A gyermekkori kancsalság gyógymódjai

A helyes látáshoz azt kell elérni, hogy a két szem egyformán működjön. Ennek egyik módja, hogy letakarják az egyik szemet illetve szemüveget alkalmaznak. Ha a szemüveg sem korrigálja a problémát, még iskolás kor előtt műtétre kerülhet sor.

Ha a baba a megszokott „babafölé hajoló mosolygós édesanya” látványára nem reagál, akkor erős a gyanúja annak, hogy a gyermek látásteljesítménye nem megfelelő. Ilyenkor mindenképpen érdemes gyermek szemgyógyászt felkeresni a problémával.

Forrás: